Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
324.65
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén
Pigniczki Fanni labdagyakorlatot mutat be a ritmikusgimnasztika-verseny egyéni összetett selejtezőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián az Ariake Tornaközpontban 2021. augusztus 6-án.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Lábközépcsonttörés és Covid után a csúcsra - Pigniczki Fanni megérdemelt sikeréve

Komoly stáb és háttérmunka szükséges ahhoz ritmikus gimnasztikában, hogy nemzetközi eredményeket lehessen elérni - mondta az InfoRádiónak a világbajnoki bronzérmes Pigniczki Fanni, aki ebben az évben halmozta a sikereket. Arról is beszélt, hogy miként tudott felépülni tavalyi súlyosabb sérüléséből.

Sosem gondolta volna, hogy világversenyen egyszer érmes lehet; az InfoRádiónak nyilatkozó Pigniczki Fanni vb-bronzérmes rg-s szíve közepén a világbajnokságon megszerzett érem áll.

Kijutott a párizsi olimpiára is, ami miatt most már nyugodt lehet, ráadásul a következő Eb Magyarországon lesz.

"Az előző olimpia előtt épp a játékok előtt másfél hónappal estem el a kvótaszerzés lehetőségétől, így most majd sokkal tervezettebben tudunk haladni, dolgozni" - fogalmazott.

Nyert grand prix versenyt, szerzett érmeket más versenyeken és más világkupaversenyeken is végzett dobogós helyen, az Egyetemi Világjátékokon pedig két aranyérmet is gyűjtött, tehát a vb-bronzon kívül is van mire büszkének lennie.

"Az Egyetemi Világjátékokon aratott győzelem volt a legmeghatóbb, nagyon örültem annak, hogy egy ilyen rangos eseményen, egyetemisták között sikerült az első helyet megszereznem, dicsőséget hozni az egyesületemnek és mindenkinek" - tette hozzá.

2022-ben nem volt ilyen szerencsés, covidos volt, lábközépcsonttörést is szenvedett, kellett neki majdnem egy év, mire újra versenyezni tudott, de mentálisan pihentető volt számára a nehéz időszak, le tudta tisztázni magában, hogy miért csinálja, amit csinál, mit szeret benne, milyen újabb célokat tűzzön ki maga elé.

2024-ben stabilizálni szeretné teljesítményét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a befektetői figyelem középpontjában, tegnap például kifejezetten gyengén teljesítettek a chipgyártók, miután tovább erősödtek a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási buborékkal kapcsolatos félelmek, illetve a kínai verseny fokozódása miatti aggodalmak. Izgalmakból ma sem lesz hiány, a befektetők Christine Lagarde EKB-elnök megszólalásaira és a Nemzetközi Energiaügynökség havi olajpiaci jelentésére figyelhetnek, de a nap legfontosabb közlése az amerikai szeptemberi infláció lesz, ami érdemben befolyásolhatja a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Az előzetes adatok alapján óvatos emelkedéssel indulhat a nap az európai tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×