Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
A hatodik helyezett Rasovszky Kristóf a férfi nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenye után a római vizes Európa-bajnokságon Ostiában 2022. augusztus 20-án.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Nagy bosszúság is vegyül Rasovszky Kristóf fényes diadalába

Ismét megnyerte a úszók nyílt vízi Világkupa-sorozatának összetettjét – olimpiai számban sorozatban negyedszer – Rasovszky Kristóf. A madeirai záró állomás után az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok versenyző InfoRádióban beszélt a csapatversenybeli kizárásról is.

Majdnem úgy sikerült az év, ahogy Rasovszky Kristóf tervezte. "Nem vártam nagy csodákat, mivel megvan a kvalifikáció, a védettség a világbajnokságon szerzett ezüstéremmel a következő vb-re, illetve az olimpiára. Tulajdonképpen egyetlen cél volt, hogy az összetett elsőséget megőrizzem, ehhez egy minél jobb helyezés kellett, különös elvárásom nem volt" – számolt be az InfoRádióban a záró állomást harmadik helyen befejező veszprémi úszó, aki a dobogó mellett az összetettbeli vezetés növelésére is kifejezetten büszke.

A portugáliai versenyen volt egy kis bosszúság is, mivel a második helyről zárták ki az első számú vegyes váltót. Nem értett egyet a döntéssel, és a közvetítés felvételei alapján is ez maradt a véleménye.

"Arra hivatkozott a versenybíró – a főbíró, az egyetlen, aki látta az eseményeket –, hogy saját magát kellett volna felülbírálnia, ami nonszensz lett volna; arra hivatkozott, hogy az első három helyen úszó csapat versenyzői közül én rászorítottam a célkapu oldalán lévő pontonra az ausztrál vetélytársamat. Olyan szempontból ez igaz, hogy nem volt sok helye, de annyi így is volt, hogy meg tudott előzni, ebből látszik, hogy annyi helyet mégis hagytam, hogy csak el tudott menni mellettem" – bizonygatta igazát Rasovszky Kristóf.

Visszanézve szerinte az is látszik, hogy a célegyenesre ráfordulva a ő volt elöl, ráállt egy irányra, amelyet a célig nem változtatott meg, tehát nem tért ki az útból, innentől "nem igaz", hogy kiszorította a versenytársat, csak az, hogy nem ment arrébb csak amiatt, mert ott jött valaki más is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Az olajországok ismét lefékezték az ENSZ klímatárgyalásait – eről beszélt az Inforádióban Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center társalapítója, senior klímapolitikai tanácsadója. A júniusban Bonnban rendezett egyeztetéseken több kulcsfontosságú kérdésben sem született megállapodás, miközben figyelemre méltó geopolitikai változásként látszik, hogy Kína egyre inkább a nemzetközi klímaegyüttműködés fenntartása mellett lép fel.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Egymás után puccsolják meg a veteránokat a saját szavazóik: érik a radikális baloldali fordulat?

Egymás után puccsolják meg a veteránokat a saját szavazóik: érik a radikális baloldali fordulat?

Zohran Mamdani immár fél éve szolgál New York City polgármestereként, és nem túlzás azt mondani, hogy tavaly júniusban legyalulta a demokrata pártelitet. A 34 éves szocialista politikus, akiről azelőtt alig hallott valaki, először a demokrata előválasztáson, majd másodszor az általános voksoláson is legyőzte Andrew Cuomót, így hiába sorolt be az establishment (és végül Donald Trump is) a volt kormányzó mögé. Azóta sokan teszik fel a kérdést: Mamdani győzelme vajon csak szerencsés véletleneknek volt betudható, vagy a fiatal polgármester az első fecske volt, aki idén az egész amerikai baloldal számára mámoros nyarat csinálhat? Egyre több jel mutat arra, hogy az utóbbi forgatókönyv valósulhat meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×