Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.38
bux:
150054.37
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Facebook/Michelisz Norbert

Megoldotta rutinból – szakértő értékeli Michelisz Norbert szezonját

Szenzációs tett, hogy immár kétszeres túraautó-bajnoknak mondhatja magát a magyar pilóta – mondta az InfoRádiónak a Motorsport Online főszerkesztője. Vámosi Péter szerint Michelisz Norbert a teljes szezon alatt összeszedett volt és mindig a legfontosabb pillanatokban alkotott maradandót.

Michelisz Norbert 2019 után ismét megnyerte a legrangosabb túraautó-világsorozatot. A Hyundai 39 éves magyar versenyzője a TCR World Tour Makaóban rendezett szezonzáróján az időmérő edzésen és az első futamon is elsőként zárt, majd a másodikon nyolcadik lett, ez pedig elegendő volt a végső sikeréhez.

Michelisz Norbert 440 ponttal lett első az összetettben, másodikként a francia Yann Ehrlacher (Lynk&Co) végzett 430 pontot szerezve, harmadikként pedig a brit Rob Huff (Audi) zárt 414 ponttal.

Vámosi Péter azt mondta az InfoRádióban, hogy a magyar pilóta megérdemelten ünnepelhetett a szezon végén, ugyanis az egész idény alatt összeszedett volt. Mint fogalmazott, Makaóban

az bizonyult a kulcsmomentumnak, hogy Michelisz Norbert megnyerte az időmérőt,

ugyanis egy utcai pályáról van szó rendkívül szűk kanyarokkal, ami miatt a versenyen nagyon nehéz előzni. A Hyundai versenyzője ugyanakkor jól ismeri ezt a versenypályát, amely az egyik kedvence, rengeteg tapasztalatot szerzett az aszfaltcsíkról még a WTCC-s korszakban, amikor ugyancsak örülhetett futamgyőzelemnek ezen a helyszínen. Ezen tapasztalatok mellett a rutin neki kedvezett, nagyszerűen tudott élni a lehetőséggel.

A Motorsport Online főszerkesztője hozzátette: igaz, hogy a brit Rob Huff több versenyt nyert korábban Makaóban, a döntő pillanatokban azonban ezen a hétvégén a magyar pilóta „felé billent a mérleg nyelve” és ez pontokban is megmutatkozott. Az első futamon elért győzelmével ráadásul tovább tudta növelni az előnyét legfőbb riválisaival szemben, így a második verseny már csak arról szólt – a szakíró szerint –, hogy „kényelmesen be kellett kocognia”. Megjegyezte, hogy az idényzáró második futamán a szerencse is mellé állt, hiszen Huff autóján felnyílt a motorháztető, miután hátulról nekiment az uruguayi Santiago Urrutiának.

Emiatt a brit pilóta behajtott a bokszba, és bár visszatérhetett a pályára, sok pozíciót veszített, végül pedig csak a 12. lett.

Vámosi Péter szerint ha nem történik meg mindez a brittel, valószínűleg Michelisz Norbertnek „jobban kellett volna futnia az eredmény után” és rákényszerült volna, hogy fogjon előzési manőverekbe, de a verseny teljesen másként alakult. Mint mondta, szenzációs tett, hogy immár kétszeres túraautó-bajnoknak mondhatja magát.

Michelisz Norbert visszatekintve a teljes idei szezonra, úgy fogalmazott, hogy érzése szerint kiegyensúlyozottabb volt a teljesítménye, mint 2019-ben. A szakértő emlékeztetett, hogy négy évvel ezelőtt is az utolsó versenyen és gyakorlatilag az utolsó pillanatokban dőlt el a bajnoki cím sorsa abban a sorozatban, azaz a WTCR-ben.

„Úgy látszik, hogy ez most már az ő védjegye egy kicsit. Ő nem szereti az unalmas, előre eldöntött szezonokat”

– tréfálkozott.

Vámosi Péter meglátása szerint a magyar pilóta főleg „fejben volt összeszedettebb” a korábbi évekhez képest. Taktikusan, nem kapkodva versenyzett, „nagyon ügyesen ment a lepattanókra”, szorgosan gyűjtögette a pontokat, ami azért nagy szó, mert a szakértő szerint a versenykonstrukciót figyelembe véve és az egész évre visszapillantva nem mindig az övé volt a legjobb autó és a legmeggyőzőbb teljesítmény. Michelisz Norbert azonban kihozta magából és az autójából a maximumot, a legvégén pedig „feltette az i-re pontot”, élve a szerencse adta lehetőségekkel is.

Szó van róla, hogy a TCR World Tour sorozatot jövőre újra a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) veszi a szárnyai alá, ami a szakíró szerint eladhatóbbá, versenyképesebbé teheti a szériát. Ezzel kapcsolatban a végső szót az FIA legfelsőbb döntéshozó testülete, a Motorsport Világtanács mondhatja ki majd decemberben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói csoportja, a Spirit of Shankly (SoS) magyarázatot követel a klubtól, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója tagja annak a konzorciumnak, amely jelentős kisebbségi részesedés megszerzésére készül. A csoport komoly aggodalommal figyeli, milyen hatással lehetnek az új befektetők a jelentős döntésekre.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Jó hírt kapott a forint, kezd magára találni

Jó hírt kapott a forint, kezd magára találni

A szerdai nap legfontosabb eseménye az amerikai inflációs adat publikálása volt, a lassuló áremelkedési ütem a kamatemelési várakozások mérséklődésének irányába hat. Mindeközben a közel-keleti feszültségek és az ismét emelkedő olajár továbbra is jelentős bizonytalanságot okoznak. A dollár az ázsiai kereskedésben enyhén erősödött, a fogyasztóiár-adat után azonban gyengülésnek indult. A forint a keddi gyengülés után az euróval szemben 365 környékéről kezdte a napot, a délutáni órákra viszont mintegy 1,5 egységet erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×