Infostart.hu
eur:
365.01
usd:
316.08
bux:
0
2026. szeptember 16. szerda Edit
Nyitókép: Pxhere

Magyar hőstetthez kapcsolódó 76 éves adósságát törlesztette a Roland Garros

A francia nyílt bajnokság szervezői ünnepélyes keretek között emlékplakettet adományoztak az 1947-ben győztes Asbóth József családjának.

Az egyetlen magyar férfi egyéni Grand Slam-bajnok 76 évvel ezelőtt úgy diadalmaskodott Párizsban, hogy mindössze egy játszmát veszített, ám akkor nem kapta meg a legjobbnak járó trófeát. Ennek pótlására került sor a csütörtökön a Roland Garros elnöki páholyában, ahol a francia szövetség részéről többek között Gilles Moretton elnök és Amelie Mauresmo versenyigazgató vett részt, míg magyar részről Markovits László szakmai alelnök, Szőllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Külügyminisztériumból Gyurta Dániel és Iglói-Nagy István, valamint Ruszanov András, az Asbóth-örökség ápolója.

Gilles Moretton beszédében az 1986-ban elhunyt Asbóth hőstette mellett méltatta Gulyás István 1966-os döntőbeli gesztusát is, mikor egynapos halasztást ajánlott fel sérült ellenfelének (majd kikapott tőle), s ezért elnyerte a UNESCO Nemzetközi fair play-díját.

Amelie Mauresmo pedig átadott a vendégeknek egy Asbóth József nevére szóló, ezüstbe gravírozott, Muskétások trófeát ábrázoló plakettet.

Címlapról ajánljuk
Grád Ottó: segítség a dízeltámogatás, és nem veszélyezteti az ellátás biztonságát

Grád Ottó: segítség a dízeltámogatás, és nem veszélyezteti az ellátás biztonságát

Segítséget jelenthet a dízelautósoknak a havi ötezer forintos támogatás, miközben nem veszélyezteti az üzemanyag-ellátás biztonságát – mondta az InfoRádióban a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, aki szerint a gázolaj magas árát elsősorban a nemzetközi beszerzési nehézségek magyarázzák. Grád Ottó a drágulás okairól és a támogatás várható hatásáról is beszélt.

Bendarzsevszkij Anton az Arénában az orosz választás előtt: a kormánypárt nem megverhető, egy békepárti formációt le is szedtek

Oroszországban parlamenti választást tartanak a hétvégén. Tíz párt indul el rajta, de egyik sem háborúellenes, és nem kérdés, hogy a kormányzó Egységes Oroszország győz – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, ugyanakkor érdemes figyelni arra, hogy Vlagyimir Putyin pártjának támogatottsága választásról választásra csökken, mert a kampányban mindenről szó van, csak arról nem, ami az oroszokat leginkább foglalkoztatja.
inforadio
ARÉNA
2026.09.16. szerda, 18:00
Kovács Levente
az Óbudai Egyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×