Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
323.33
bux:
147585.43
2026. november 5. csütörtök Imre
A spanyol csapat ünnepli győzelmét a trófeával a labdarúgó Európa-liga döntőjében játszott Sevilla - AS Roma mérkőzés végén a budapesti Puskás Arénában 2023. június 1-jére virradóan. A döntőt a Sevilla nyerte 1-1-es rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyesekkel 4-1-re.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

A Sevilla a Bayern München nyomában, no de a bíró...

A Sevilla a budapesti Európa-liga-döntőben aratott sikerrel története során hetedik alkalommal nyerte meg a kétezres években második európai kupának számító sorozatot, ezzel előkelő társaságba került. Az AS Roma éppen úgy szétlövésben veszítette el európai kupadöntőjét, mint 1984-ben. José Mourinho a közönség közé dobta ezüstérmét. Apróságok és érdekességek a szerda esti mérkőzés után.

„Szeretnénk kiélvezni ezt a sikert, mert rengeteget dolgoztunk érte. Óriási tettet hajtottunk végre. Egy rossz hangulatban lévő, kiesőjelölt csapatot vettünk át, alig több mint két hónappal ezelőtt. Most pedig itt vagyunk. Én adtam néhány tanácsot, de a mérkőzéseket a játékosok nyerték meg. Ez egy nagyon nehéz döntő volt. A Roma vezetést szerzett az első félidőben, s akkor azt gondoltam, nagyon nehéz dolgunk lesz, mert az olaszok kiválóan védekeznek. Ám feljavultunk a második félidőre, s egy öngóllal kiegyenlítettünk. A hosszabbításban már nagyon szenvedtünk” – mondta José Luií Mendilibar, a Sevilla 62 éves edzője, akinek eddigi legnagyobb edzői sikere a spanyol második liga megnyerése volt a Valladoliddal, még 2006–2007-ben.

Kollégája, José Mourinho, aki hosszú pályafutása során először veszített egész idényes európai kupasorozatban döntőt, elsősorban a játékvezetővel és a „rettenetes és elképzelhetetlenül sok” hosszabbítás miatt füstölgött. Nem igazán értette, miért kellett több mint 145 percet játszani a csapatoknak, szinte még egy teljes hosszabbítást ráraktak a szabályokban előírtra.

Szerinte Anthony Taylor bíró „spanyolnak tűnt”, s konkrét esetekkel példálózva mondta, miért nem mért egyenlő mércével az angol játékvezető. Azt, hogy Cristante szabályosan, vagy szabálytalanul szerelte-e Rakiticot Dybala gólja előtt, nem tett említést.

A Taylor által először befújt, majd a VAR jelzése alapján visszavont tizenegyest

csak annyiban citálta, hogy Ocampos nem kapott sárga lapot a tizenhatoson belüli műesésért, Lorenzo Pellegrini viszont igen. A portugál meggyőződéssel mondta, hogy járt volna nekik egy kezezés miatt tizenegyes a hajrában, de azt sem kapták meg. Azt is kiemelte, hogy az Ibanezt megütő Lamelának piros lapot kellett volna kapnia – ehelyett sikeres tizenegyest lőtt.

„Azt már megszokottá vált, hogy elképesztő a bírók szerepe a mérkőzéseken, de azért egy európai kupadöntőben csak másra számít az ember” – mondta indulatosan. José Mourinho egyébként a díjátadás után kidobta a közönség soraiba az érmét. Szerinte egyébként az AS Roma az Európa-liga igazi nyertese, mivel már az elődöntőben is az egyetlen csapat az övék volt, amelyik nem a BL-ben, hanem ebben a sorozatban szerepelt ősszel.

A Sevilla az 1-1-es döntetlen után tizenegyespárbajban elért sikerrel hetedik alkalommal (2006, 2007, 2014, 2015, 2016, 2020, 2023) nyerte meg a második számú európai kupát, az UEFA-kupát, majd később az Európa-ligát.

A spanyol klub a hetedik nemzetközi kupagyőzelmével a hatodik az örökrangsorban, csupán a Real Madrid (16), a Barcelona (12), az AC Milan (9), a iverpool (9) és a Bayern München (8) nyert több trófeát.

Az utolsó tizenegyest elrontó, majd az ismétlésnél a hálóba lövő Gonzalo Montiel különleges rekordot mondhat magáénak: decemberben, Katarban, a világbajnokságon is övé volt a győztesek utolsó lövése.

A 37 éves és 191 napos Jesus Navas volt a legidősebb mezőnyjáték a pályán. Sőt, a legidősebb mezőnyjátékos, aki 2008 óta a kezdőcsapatban szerepelt a második számú európai kupasorozat fináléjában. Navas 2013 és 2017 között a Manchester City játékosa volt, de már így is a negyedik trófeáját nyerte.

Ivan Rakitic kilenc év után nyert ismét a Sevillával Európa-ligát, közben hat idényen keresztül az FC Barcelona játékosa volt. A győztesek között akad, aki korábban az NB I-ben is szerepelt: a tartalékkapus, a szerb Marko Dmitrovics 2014 tavaszán 12 mérkőzésen védett az Újpest színeiben a magyar élvonalban.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×