Infostart.hu
eur:
387.04
usd:
331.47
bux:
116684.31
2026. január 12. hétfő Ernő

Új elnököt választott a Magyar Evezős Szövetség

Cseh Ottót választották meg a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) új elnökének a szervezet közgyűlésén.

A jelölőbizottság a klubok megkérdezését követően a jelöltlistára egyedül Cseh Ottót javasolta elnöknek, akit végül egyhangú szavazáson választottak meg. A közgyűlésen a 48 szavazásra jogosult közül - két tartózkodás mellett - 45-en mellette szavaztak. Megbízatása 2024 szeptemberéig szól.

Az 52 éves Cseh prezentációjában kiemelte, megtiszteltetés és öröm számára, hogy a Masped Zrt. és a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. vezérigazgatójaként, valamint több társadalmi és civil szervezet tagjaként szerzett tapasztalatait elnökként a sportág szolgálatában kamatoztathatja.

"Elkötelezett híve vagyok az evezésnek, amely kitölti a mindennapjaimat, identitásom alapjává vált" - mondta Cseh Ottó, aki negyven éve a Győri Spartacusban ismerkedett meg a sportággal. Az új elnök azóta is szoros kapcsolatot ápol az evezéssel, versenyzőként a mai napig aktív résztvevője a masters eseményeknek. Elnöki megválasztása előtt a MESZ-ben elnökségi tag volt, az evezősöket ő képviseli a Magyar Olimpiai Bizottságban (MOB), amelynek gazdasági alelnöke.

"Rövid távú céljaim között szerepel, hogy minden téren tudjunk fejlődni, előre lépni. Úgy az igazolt versenyzők, mint az edzők létszámát tekintve, illetve húsz százalékkal szeretném növelni az evezős aktivitások számát" - hangsúlyozta. Kiemelte, nagy figyelmet fordít a megfelelő finanszírozásra, de nem csupán állami forrásokra számít, mert fontosnak tartja a szponzorációt is.

"A sportágban mindenekelőtt összefogásra van szükség, de ez esetünkben nem újdonság, nem szokatlan dolog, hiszen egy hajóban ülünk és egy irányba evezünk. Csupán a sarokpontokat kell jól kitalálnunk, amiket majd az utunk során kell megvalósítanunk" - mondta.

Cseh Ottó három lényeges pontot emelt ki a jövőt illetően: az utánpótlás-létesítmények fejlesztését, az egyetemi evezés további térnyerésének támogatását, valamint a versenysport esetében az olimpiai kvótaszerzést. Az új elnök ígéretet tett arra, hogy még idén személyesen kívánja meglátogatni az összes hazai evezős klubot.

A szövetséget 2017. december 18-tól Pető Tibor irányította, általános alelnökként Cseh Ottó neve már az akkori választáson is felkerült a jelölőbizottság listájára, ő azonban napokkal a közgyűlés előtt visszalépett. Petőt 2020 szeptember közepén újraválasztottak, majd a 41 éves, kétszeres világbajnok (2001, 2002), olimpiai ötödik helyezett (2000) hivatalosan február közepén tájékoztatta a szövetséget, hogy az elnöki teendőket csupán a május végi közgyűlésig kívánja ellátni.

Pető hétfőn kiemelte,

döntését két ok miatt hozta meg, amelyek viszont egy irányba mutatnak.

"Az egyik, hogy életemben egyre kevesebb lett a közélet és egyre több a magánélet. A másik érv pedig az volt, hogy a szövetségnek szakmai fronton annyira megsokasodtak a feladatai, azok annyira összetetté váltak, hogy az már sokkal aktívabb munkát kíván az apparátustól, így az elnöktől is. Én viszont nem éreztem magamban azt, hogy erre a feladatra megfelelő és elegendő időt, valamint energiát tudnék fordítani" - mondta.

Címlapról ajánljuk
Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Németország számára a múltból fakadó kötelezettséget is jelent Izrael támogatása. A német belügyminiszter ezt Jeruzsálemben, Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel egy újabb megállapodással erősítette meg.

Pontos előrejelzés a rettentő ónos esőről – riasztások, térkép

A nyugat felől érkező, jobbára összefüggő frontális csapadékzónából hétfőn az esti, éjszakai órákban előbb a Dunántúlon, később már a főváros tágabb térségében, kedd hajnaltól, reggeltől pedig az északkeleti, keleti országrészben is várható csapadék.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Mibe fektessünk 2026-ban? Elárulta a világ legnagyobb alapkezelője

Mibe fektessünk 2026-ban? Elárulta a világ legnagyobb alapkezelője

Az év elején sok befektetőben megfogalmazódik a kérdés, hogy milyen stratégiával érdemes nekivágni az esztendőnek, mik lehetnek a jó befektetések, és mit érdemes alakítani a meglévő portfoliókon. A BlackRock éves kitekintése alapján papíron még mindig kedvező a kép, trend feletti növekedéssel és lazuló pénzügyi kondíciókkal, miközben az AI-sztori továbbra is középpontban van. Csakhogy közben ott a koncentráció csapdája, a feszített értékeltségek, és a bizonytalan kamatpálya, ami bármikor átírhatja a narratívákat. A jelentés egyik legérdekesebb üzenete nem az, hogy merre “kell” menni, hanem az, hogy 2026-ban hogyan érdemes túlélni a volatilitást úgy, hogy közben ne maradjunk le a nagy trendekről sem.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×