eur:
394.09
usd:
365.69
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Kenderesi Tamás a férfi 200 méteres pillangóúszás előfutama után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 25-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Kenderesi Tamás: „voltam koronás, influenzás, majd jött egy nyaksérülés”

Másfél hónapon át semmit sem edzett, az országos bajnokság előtt az olimpiai bronzérmes úszó, ennek ellenére az ott 200 pillangón elért időeredményével elégedett. Ígéri, nem dől hátra.

Meglepően jól sikerült az országos bajnokságon Kenderesi Tamásnak a 200 méteres pillangóúszás, annak ellenére, hogy több betegség és sérülés is hátráltatta a felkészülésben. Az olimpiai bronzérmes úszó az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában elmondta, a közelgő budapesti világbajnokságon szeretné egyéni legjobb időeredményét túlszárnyalni.

"Voltam koronás, influenzás, egymást váltották a betegségek. Aztán volt még egy nyaksérülésem, ami szintén elvett egy hetet. Összességében másfél hónap kihagyásom volt, nem edzettem semmit. Ehhez képest tényleg jól sikerült az ob, örültünk neki. Nem tudjuk, hogy ebből mi következik majd, ha zökkenőmentesen tudjuk végigcsinálni a következő időszakot, bizakodó vagyok és az edzőm is" – ecsetelte Kenderesi Tamás.

Hogy az időeredményre vagy a helyezésre fókuszál-e inkább, arra azt mondta, "az egyéni teljesítményre".

"Nehéz volt elengedni,

sokáig helyezésben gondolkodtam.

De nyilván ha az ember jó időeredményt úszik, amellé párosul a jó helyezés is" – utalt arra, hogy Milák Kristóf a 200 pillangó egyeduralkodója nemcsak itthon, hanem az egész világon is.

"Szeretnék nagyot javulni az országos bajnoksághoz képest, de azt sosem szabad elfelejteni, hogy a világbajnokságon már az előfutamban erősen kell úszni ahhoz, hogy egyáltalán továbbjusson az ember, normális, ideális pályára kerüljön" – tette hozzá.

Egyéni csúcsa 1:53,42 perc, ennél két tizeddel úszott rosszabbat a riói olimpián 2016-ban, 2019-ben tudott egy picit faragni, de azóta nem. "Jó lenne egyéni csúcsot úszni majd valamikor, szeretnék 1:54 percen belül úszni a vb-n, akkor elégedettség társulhat az időhöz, de nem tudjuk még..." – latolgatta helyzetét Kenderesi Tamás, tudván, "nem dőlhet hátra".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×