Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Jean Todt: Michael Schmuacher túlélte, de a mai napig küzd a következményekkel

A FIA-elnököt újfent reményét fejezte ki, hogy lassan, de biztosan javulni fog a korábbi hétszeres világbajnok pilóta állapota.

Mint emlékezetes, Michael Schumacher 2013-ban szenvedett súlyos síbalesetet. A korábbi hétszeres Forma–1-es világbajnok azóta a világtól elzártan lábadozik, szinte csak korábbi főnöke, Jean Todt FIA-elnök (Nemzetközi Automobil Szövetség) látogatja rendszeresen.

Bár a család kérésére Jean Todt sem szokott konkrétumokkal szolgálni Michael Schumacher állapotát illetően, minap így fogalmazott a német Bildnek: „Sok időt töltöttünk együtt a feleségével, Corinnával, amióta Michael 2013. december 29-én súlyos balesetet szenvedett. Nagyszerű nő, nagyszerűen vezeti a családot is. Nem számított erre, olyan hirtelen történt. Nem volt más választása.” A Ferrari korábbi vezetője hozzátette, az orvosok munkája és Corinna odaadása kellett, hogy Schumacher túlélje a történteket – bár következményekkel. „Reméljük, hogy az állapota lassan, de biztosan javulni fognak” – fejezte ki reményeit.

Ismeretes az is, hogy hamarosan debütál a korábbi hétszeres világbajnok karrierjét bemutató Netflix-dokumentumfilm, amiben természetesen felesége és gyermeki is feltűnnek.

„Az egyik legnagyobb kihívást minden bizonnyal az jelentette, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a független tudósítás és családdal törődés között” – fogalmazott Vanessa Nocker, a film egyik készítője. És ebben maga Corinna Schumacher volt a legnagyobb támogatójuk. „Hiteles filmet akart, ami cukormáz nélkül mutatja be Michaelt.”

Címlapról ajánljuk
Elemzők: „most kezdődik a tánc”, Orbán Viktor és a Fidesz nagyon aktív ellenzék lesz

Elemzők: „most kezdődik a tánc”, Orbán Viktor és a Fidesz nagyon aktív ellenzék lesz

Orbán Viktor elismerte a Fidesz választási vereségét a párt eredményváróján. Lakatos Júlia, a Méltányosság Központ elemzője és Pálfalvi Milán, a Nézőpont Intézet elemzője beszélt a helyzetről.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Választás 2026: kétharmados Tisza-győzelem születik, Orbán Viktor gratulált Magyar Péternek

Választás 2026: kétharmados Tisza-győzelem születik, Orbán Viktor gratulált Magyar Péternek

19 órakor hivatalosan véget ért a 2026-os országgyűlési választás. A rekord magas, közel 80%-os részvételt hozó szavazásról érkeznek az első hivatalos részadatok. A feldolgozottság növekedésével egyre nagyobb Tisza-előny rajzolódik ki. Orbán Viktor miniszterelnök elismerte a választási vereséget, telefonon gratulált Magyar Péternek. Kövesd velünk élőben az eseményeket!

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. április 12. 15:05
×
×