Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
A 37. Lidl Balaton-átúszás résztvevői Révfülöp és Balatonboglár között 2019. június 29-én. A versenyzők 5,2 kilométeres távot teljesítettek.
Nyitókép: Varga György

Máris változott a Balaton-átúszás időpontja

Nem a járvány, hanem az időjárás tehet a módosításról.

Az elmúlt években megszokotthoz képest egy hónappal később, július 31-én rendezik meg a 39. Lidl Balaton-átúszást.

Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezető-versenyigazgatója a Csupasportnak elmondta: nem a járvány miatt tűzték ki az új időpontot.

„Elemeztük a hosszú távú előrejelzéseket, és arra jutottunk, július végén sokkal nagyobb eséllyel jó az időjárás, illetve melegebb a víz. Sokáig július vége felé rendezték a Balaton-átúszást, és az elmúlt években hezitáltunk, visszategyük-e erre az időpontra, mert a profiknak sem túl meleg a víz, az amatőröknek pedig kedvezőbb, mint a június végi 21-23 Celsius-fok. Ehhez kapcsolódva a Velencei-tavi úszónapot áthoztuk június végére” – fejtette ki.

Arról is beszélt, hogy figyelik a járvány alakulását, és azt, hogy milyen korlátozásokkal lehet majd megrendezni a népszerű eseményt. Hozzátette, hogy a felkészülést befolyásolja az uszodák zárva tartása, a hobbiúszók most nem tudnak edzeni.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×