Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszél a felújított óföldeáki erődtemplom átadásán 2020. szeptember 27-én. A templom renoválására tavaly nyert 83,5 millió forintos állami támogatást az egyházmegye, a műemlék az Alföld egyetlen olyan temploma, amely vizesárokkal körülvett dombon áll.
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Lázár János elárulta, megfertőződött a koronavírussal

A családjával három hetet töltött karanténban a kormánybiztos, aki rendet rak a teniszszövetségben is.

A Magyar Tenisz Szövetségben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi jellegű bűncselekmények gyanúja miatt vizsgálódik, az adóhivatal munkatársai iratokat foglaltak le, házkutatást tartottak, lemásolták a számítógépek tartalmát és iratokat kértek be – mondta a Blikknek Lázár János, a szervezet elnöke.

A csődbe jutott MTSZ-t szanáló egykori kancelláriaminiszter az állam által nyújtott 3,5 milliárd forintos mentőcsomag felhasználásról is beszélt: eddig mintegy 2,5 milliárd forintot fizettek ki, közel egymilliárd forintot a nemzetközi szövetségeknek, ügynökségeknek róttak le, a legtöbb esetben a megegezést keresték. Másfél milliárd forintból rendezték a sportolók, az edzők, illetve a versenyek szervezői felé fennálló tartozásokat.

"Én afféle pénzügyi biztosként szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy év végére felszámoljuk a szövetség adósságait. Ha ezzel megvagyunk, akkor elkezdhetjük a magyar tenisz talpra állítását, amiben az utánpótlás-nevelésre szeretnénk helyezni a hangsúlyt" – mondta Lázár János, de hozzátette, nagy csalódás volt a szövetségben talált helyzet, a teljes szétesés állapota.

A jelenleg kormánybiztosként dolgozó politikus először beszélt arról, hogy a családjával együtt átesett koronavírus-fertőzésen, három hétig voltak karanténban Mint fogalmazott, a járvány miatt más lesz ez az ünnep és más lesz az évzárás.

A nagypolitikáról viszont ugyanazt mondta, mint eddig: "Köszönöm, jól vagyok, és nincs hiányérzetem, mert nagyon sokat dolgozom a választókörzetemben."

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×