Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Vereség a főpróbán

A magyar női kézilabda-válogatott 31-25-re kikapott Svédország vendégeként Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésen, vasárnap Trollhättanban.

Támadásban és védekezésben is hatékonyabban, pontosabban kezdtek a házigazdák. A magyarok két büntetőt, illetve több ziccert is kihagytak, ezért a szakmai stáb már a kilencedik percben időt kért (6-2). A rövid szünet után három magyar, majd három svéd gól következett, és bár egyenlíteniük nem sikerült a vendégeknek, Klujber Katrin vezérletével szorossá tudták tenni az állást (12-11).

A második félidőt egy 5-1-es sorozattal kezdték a svédek, ezért Danyi Gábor és Elek Gábor kapitánykettős hét perc után ismét időt kért, ám számottevő változást ez sem hozott. Voltak időszakok, amikor a magyarok játéka mindkét kapu előtt szétesett, a skandinávok szinte tetszés szerint dobták góljaikat, gyorsindításból például összesen 14 alkalommal voltak eredményesek.

A svédek legeredményesebb játékosa Carin Strömberg és Elin Hansson volt négy góllal.

A két együttes 27. egymás elleni találkozóján 18 magyar siker és négy döntetlen mellett ötödször nyertek a svédek. A két együttes szombaton is megmérkőzött egymással, akkor a magyarok 28-27-re nyertek.

A dániai Európa-bajnokságon a magyar együttes a koldingi C csoportban jövő pénteken Horvátországgal, vasárnap Szerbiával, majd december 8-án a világbajnok Hollandiával játszik. A csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×