Infostart.hu
eur:
363.94
usd:
325.5
bux:
143103.75
2026. november 6. péntek Lénárd
A szerb Novak Djokovic cipője az osztrák Dominic Thiem ellen játszott mérkőzésen a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyesének elődöntőjében a párizsi Roland Garros Stadionban 2019. június 8-án.
Nyitókép: Srdjan Suki

Egyesével "szedi le" a koronavírus a Roland Garrosra benevezett teniszezőket

Vannak, akiket maga a fertőzés vesz ki a névsorból, másokat a biztonságvágy és az előrelátás.

Öt teniszező visszalépett a francia nyílt bajnokság selejtezőjéből, miután két játékos és egy edző pozitív koronavírustesztet produkált.

A szervezők hétfői tájékoztatása szerint a fertőzött két játékoson kívül három másik közeli kapcsolatban állt egy trénerrel, akinek ugyancsak pozitív lett a mintája. Az öt érintett teniszező hétnapos karanténba került. Nevek nem kerültek nyilvánosságra, de a bosnyák Damir Dzumhur közösségi oldalán tudatta, hogy visszalép, mert edzője, Petar Popovic fertőzöttnek bizonyult.

"Nem kapott lehetőséget egy újabb tesztre, pedig biztosak vagyunk benne, hogy ő nem pozitív, mert antitestek vannak a vérében" - jelentette ki Dzumhur, aki kétszer is eljutott már a főtábla harmadik fordulójáig Párizsban.

A Roland Garros házigazdái az elmúlt négy napban 900 tesztet végeztek el.

A tervek szerint naponta ötezer nézőt engednek be a Grand Slam-torna helyszínére. A selejtezők hétfőn, a főtáblás küzdelmek egy hét múlva rajtolnak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×