Infostart.hu
eur:
385.98
usd:
332.56
bux:
120899.91
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A paksi Könyves Norbert (b) és a debreceni Kundrák Norbert a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában játszott Debreceni VSC – Paksi FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2020. június 27-én.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

A Vasas és a DVSC a két nagy favorit

Augusztus első napján az NB II, a Merkantil Bank Liga első fordulójával indul a magyar labdarúgás 2020–2021-es idénye. A húsz induló közül tizennégy szerepelt már korábban a legmagasabb osztályban, három klub, a Debreceni VSC, a Győri ETO és a Vasas összesen 17 bajnoki címet szerzett. Már az első forduló három olyan párosítást hoz, amelyben korábbi NB I-esek csapnak össze.

Az NB II húsz csapata közül kettő budapesti, a többi tizennégy megyéből kerül ki. A fővároson kívül csupán Győrnek és – hoszzú évek után először – Debrecennek lesz két második vonalbeli csapata.

A csapatok többsége március közepe óta nem játszott tétmérkőzést, kivétel a Debreceni VSC és a Kaposvári Rákóczi, az OTP Bank Ligából kieső két gárdának a többieknél kevesebb ideje maradt a felkészülésre. A Loki, szinte minden elemzés szerint, a Vasas mellett a legnagyobb esélyese a feljutásnak. Bár az immár a sportigazgatói tisztet betöltő Tőzsér Dániel visszavonult, s Dzsudzsák Balázs végül nem igazolt a Lokihoz, a csapat sokkal erősebb kerettel kezd, mint szinte a 2014-es bajnoki címnyerés óta bármikor. Hazatért Korhut Mihály, visszaszerződött Varga József és Sós Bence, s megszerezte a klub Poór Patrikot, Tischler Patrikot és Zöldesi Illést is. Erősítés Bévárdi Zsombor és Pintér Ádám, mindketten a Kaposvári Rákócziban játszottak az előző idényben.

A Vasas – minden túlzás nélkül kijelenthetően – NB I-es erősségű kerettel vág neki a második vonalnak. Az OTP Bank Liga gólkirálya, Radó András, valamint Litauszki Róbert (Újpest FC) és Pekár László (Mezőkövesd) is friss nyári szerzemény.

Merkantil Bank Liga (NB II), 1. forduló:

Szombat:

Kaposvári Rákóczi FC-Nyíregyháza Spartacus FC 20.00

Vasárnap:

Soroksár SC-DEAC 17.30

Debreceni VSC-Budaörs 17.45

Pécsi MFC-Dorogi FC 19.00

FC Ajka-WKW ETO FC Győr 19.00

Szeged-Csanád Grosics - Békéscsaba 1912 Előre 19.00

Gyirmót FC Győr-Aqvital FC Csákvár 19.00

Szolnoki MÁV FC-Szentlőrinc 19.00

BFC Siófok-Szombathelyi Haladás 19.00

Vasas FC-Kolorcity Kazincbarcika 20.00

Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett csütörtök reggel Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, ez már zsinórban a második olyan kereskedési nap volt, amikor mindhárom vezető amerikai index mínuszban fejezte napot. A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Az amerikai esést lekövetve az ázsiai piacokon ugyancsak negatív elmozdulások voltak jellemzők, viszont Európában pozitívabb a kép. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×