Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.66
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Cseh László a 200 méteres pillangóúszás döntőjében az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2019. március 27-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Vége, hivatalosan is lefújták a magyarországi világversenyt

Eddig tartott a bizonytalanság a budapesti úszó-Európa-bajnokság körül.

A vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) elhalasztotta a budapesti kontinensviadalt.

A LEN pénteki közleménye szerint az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók május 11-24-re tervezett versenyét

augusztus 17. és 30. között rendeznék meg.

Paolo Barelli, a LEN elnöke jelezte, a magyarországi szervezőkkel megállapodtak, május végén, június elején tárgyalnak arról, hogy az új időpontban sor kerülhet-e az eseményre.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, Budapest továbbra is elkötelezett az Európa-bajnokság mellett, a kontinensviadal - amelyet 1926-ban éppen a magyar fővárosban rendeztek meg először - minden szezon egyik csúcspontja.

Hozzátette, türelmesnek kell lenni és fontos, hogy az európai helyzet rendeződjön, ugyanis az Eb elképzelhetetlen a szurkolók nélkül, akik rendre megtöltik a Duna Arénát, az általuk létrehozott varázslatos légkör pedig a védjegye lett a budapesti versenyeknek.

Szabó Tünde megjegyezte, a vizes sportok képviselőit rendkívül komolyan sújtotta a koronavírus-járvány, ugyanis a korlátozott medencehasználat miatt nem tudnak megfelelően felkészülni.

A LEN a tervek szerint a masters Európa-bajnokságot - amely eredetileg május 24-én kezdődött volna - is megrendezné, ennek időpontját később jelentik be.

A jegyvásárlását mindaddig felfüggesztik, amíg nincs meg a versenyek új dátuma. Ekkor

a korábban az eseményre jegyet váltott belépők az új menetrend szerint lesznek érvényesek,

így például az eredetileg a május 16-i (szombat) úszódöntőkre szóló jegyek a módosított időpont hatodik versenynapjának úszódöntőire, ugyanazon versenyszámokra, ugyanazon szektor/sor/székszámra lesznek felhasználhatóak.

Mindazon jegytulajdonosoknak, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak majd ellátogatni az új időpontra kijelölt versenyekre, az esemény hivatalos jegyértékesítő partnere, az Eventim visszatéríti a jegyek (banki jutalékkal csökkentett) árát. Ezen igényüket a végleges dátum kihirdetését és a jegyértékesítés újraindítását követően a jegyvásárlók az info@tex.hu elérhetőségen tudják majd jelezni.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×