Az immár hatszoros világbajnoknak, a Mercedes 34 éves brit pilótájának ez volt az idei 11., egyben pályafutása 84. futamgyőzelme, amelyet F1-es karrierje 250. nagydíján aratott.
Hamilton mögött Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája állhatott fel.
Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság abu-dzabi futamának időmérő edzésén a Yas Marina versenypályán. MTI/EPA/Ali Haider
A motorcsere miatt az utolsó rajtkockából startoló finn Valtteri Bottas (Mercedes) negyedik lett, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) pedig ötödik hellyel zárta az idei szezont.
A rajtot az első sorokból indulók egyformán jól kapták el, Hamiltonnak sikerült elsőként elfordulnia az első kanyarban, mögötte Verstappen, Leclerc, Vettel sorrendben száguldottak a többiek,
Leclerc azonban néhány kanyarral később megelőzte Verstappent és feljött másodiknak.
A folytatásban Hamilton magabiztosan építette ki az előnyét Leclerc előtt, miközben a 20.pozícióból startoló Bottas nagy felzárkózásba kezdett, a 15. körben már ötödik volt.
A kerékcserék után az első három pozícióban maradt a Hamilton, Leclerc, Verstappen sorrend, ám a holland versenyző nem sokkal később utolérte a monacói pilótát, és bár a csapatrádión folyamatosan a versenyautó nem megfelelő teljesítményére panaszkodott, első próbálkozásra megelőzte Leclerc-t.
Néhány körrel később mind Leclerc, mind pedig Vettel kint járt a boxban, előbbi harmadikként, utóbbi hatodikként tért vissza a pályára.
A hajrában Hamilton sikerét semmi nem veszélyeztette, mögötte Verstappen és Leclerc is gond nélkül vitte célba az autóját.
Bottas kiváló versenyt futva és nagyszerűen felzárkózva negyedikként ért célba, míg Vettel másfél körrel a leintés előtt kaparintotta meg az ötödik helyet a thaiföldi Alexander Albon (Red Bull) megelőzésével.
A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
Óriási érdeklődés mellett, több mint 800 fő részvételével rendezte meg kedden a Portfolio az év legnagyobb ingatlanpiaci konferenciáját, a Property Investment Forum 2026-ot, amelyről itt tudósítottunk. Az ingatlanszektor szereplőinek rendezvényén a lelkes közönség szavazatai segítségével nyilvánított véleményt az ingatlanpiacról, a befektetésektől az egyes szektorokon át a finanszírozásig; ennek a szavazásnak az eredményeit mutatjuk most be 19 ábrán. A legfontosabb kérdésre pedig - mégis mi lesz itt idén? - a Portfolio közönségszavazása szerint a válaszadók kétharmada átpozicionálásra és a hazai ingatlanpiac újrarendeződésére számít.
Több mint 1,2 milliárd forintért hirdették meg a Schobert család szentendrei luxusvilláját, annak ellenére, hogy Schobert Norbert cáfolta az eladási szándékot.