Infostart.hu
eur:
364
usd:
324.57
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz
Nyitókép: copaamerica.com

Fertőző gyermekbetegség támadta meg a brazil futballválogatottat

A brazil futballválogatott bejutott a hazai rendezésű Copa América elődöntőjébe. Eddig még nem kapott gólt a tornán. Ám a négy mérkőzéséből hármon kifütyülte a játékosokat a felettébb kritikus hazai közönség.

A Lance nevű São Pauló-i sportlap internetes portálja a válogatott teljesítményét minősítve osztályzataiban egyetlen mezőnyjátékosnak sem adott 6,5-nél jobbat, a mezőny legjobbjának a kapust, Alisson Beckert ítélte.

A brazilok nem játszottak jól, s főleg nem játszottak szellemesen, ötletesen, „brazilosan”, de legyőzték a démonjaikat. A paraguayiak elleni negyeddöntő előtt ugyanis azzal volt tele a brazil sajtó (a besoccer.com találó megfogalmazása szerint már paranoiásan ismételgetve a tényeket), hogy a válogatott a mostani évtizedben már kétszer, 2011-ben és 2015-ben is vívott negyeddöntőt a Copán a paraguayiakkal, s mindkétszer kiesett. Mégpedig azonos módon: döntetlent hozott a kilencven perc, majd döntött a tizenegyespárbaj. 2011-ben a brazilok egyetlen kísérletet sem tudtak gólra váltani a szétlövésben, 2015-ben jobban lőttek, de akkor is kikaptak.

Tite, a brazil szövetségi kapitány a mostani negyeddöntő előtt azzal korbácsolta az indulatokat, hogy megjövendölte, a paraguayiak bunkerfutballt fognak játszani, nem riadnak majd vissza a durvaságoktól, s egyetlen céljuk lesz, kibekkelni gól nélkül a meccset, hogy döntsenek a tizenegyesek.

Rontotta a hangulatot, hogy az Everton légiósa, Richarlison kivált a keretből, miután a csapat orvosai mumpszot diagnosztizáltak nála. A betegség minden ismert különlegességével együtt (például, hogy csak egyszer lehet elkapni) kérdéses, kijön-e még a következő napokban bárkin is a csapatból. Richarlisont természetesen azonnal elkülönítették a többiektől. A keret többi tagját – brazil sajtó hírek szerint – beoltják most, a sikeres negyeddöntő után. Több mint ritkaság egyébként (emlékeim szerint példátlan), hogy egy futballista egy nagy tornáról fertőző gyerekbetegség miatt idő előtt távozzon.

A mérkőzés a várt képet hozta, a brazilok számára csalódással. A duplán is hazai közönség előtt, klubja stadionjában játszó Everton kivételével az arany-zöldek nem tudták egyéni képességeiket érvényesíteni. Még azt sem tudták kihasználni, hogy az 58. perctől, több mint egy félórán keresztül Fabian Balbuena kiállítása után emberelőnyben játszhattak.

A tizenegyeseknél Allison Becker kivédte Gustavo Gomez lövését, majd a következő hat kísérlet gólt hozott. A negyedik pár végén Firmino nem találta el a kaput, de szerencséjére Derlis González is hibázott. A tizedik, döntő lövést Gabriel Jesus vállalta, aki az utolsó, a peruiak elleni csoportmérkőzésen kihagyott egy tizenegyest, s akin akkor élcelődött a brazil és a spanyol sajtó utána, hogy 621 napja nem szerzett tétmérkőzésen gólt. Akcióból most sem, de a lövése meghozta a továbbjutást.

A brazilok bejutottak az elődöntőbe, ahol majd az esti, Argentína–Venezuela negyeddöntő győztesével találkoznak.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Óriási brüsszeli pénzvágásra készül az unió, amiből Magyarország jöhet ki győztesen

Óriási brüsszeli pénzvágásra készül az unió, amiből Magyarország jöhet ki győztesen

Csütörtökön és pénteken Brüsszelben ülnek össze az uniós vezetők, akiknek egyszerre kell választ találniuk a magas energiaárakra, a Kínával szembeni kereskedelmi hiányra és a 2028–2034-es költségvetés elosztására. A legnagyobb tét a hétéves keret, amelyre az ír elnökség 1,62 ezermilliárd eurós kompromisszumot javasolt a fukar és a felzárkázó tagállamok közötti vita enyhítésére, ez mintegy 8 százalékkal kevesebb a Bizottság eredeti tervénél. Magyarország egyelőre jól járhat, mert a vágások főként a központi programokat érintenék, az agrár- és kohéziós forrásokat viszont igyekeznek megóvni. Budapest ugyanakkor attól tart, hogy a szigorúbb feltételek a gazdák támogatását is veszélybe sodorhatják, és az új bevételi források aránytalanul terhelnék a szegényebb tagállamokat. A csúcson a migráció, Ukrajna támogatása és Montenegró csatlakozása is napirenden lesz, a költségvetési áttörés azonban még várat magára. Brüsszelből, a helyszínről jelentjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×