eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nyitókép: Forrás: Paksifc.hu

Böde Dániel: hazajöttem, de nem levezetni

Nem levezetni érkezett haza Paksra Böde Dániel, aki még egyszer szeretne olyan sikereket átélni nevelőklubjával, mint ami megadatott nekik 2011-ben. A Ferencvárost örökre a szívébe zárta, de váltania kellett, mert játszani akar, s nemcsak húsz perceket. Azt nem gondolta volna, hogy ilyen nehéz lesz a búcsú a bajnokcsapattól.

Böde Dániel örömét fejezte ki, hogy pont került végre az átigazolási ügye végére, fogalmazott a Teol-nak adott interjújában. Mint mondta, nagyon szép éveket töltött a Ferencvárosnál, és bár nem érzelgős típus, még mindig sajog a szíve. "Amit a Fradi futballistájaként kaptam, álmodni sem mertem korábban" – tette hozzá.

Bár Pakos biztosan megkapja a bizalmat, azt nem ingyen kérte, hangsúlyozta a labdarúgó. "Hazajöttem, de nem levezetni akarok, mert céljaim vannak, amikért szeretnék megharcolni."

Fantasztikus hét évet tudhat maga mögött a Fradiban, fogalmazott, arról pedig álmodni sem mert korábban, hogy annyian szeressék. "Azt a sok-sok szeretetet, amit a drukkerektől kaptam. Remélem, nem hangzik nagyképűen, ha azt mondom, nem sok embernek adatik meg" – mondta.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×