Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Uzoma Eke, a Honvéd (j) és Nikolov Boban, a MOL Vidi játékosa az OTP Bank Liga 5. fordulójában játszott Budapest Honvéd - MOL Vidi FC mérkőzésen az Új Hidegkúti Nándor Stadionban 2018. augusztus 18-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

A kupadöntővel zárul ma este a hazai klubfutball-idény

Amióta – 2017 májusában – a Bp. Honvéd egy hívei számára feledhetetlen "bajnoki döntőben" 1-0-ra legyőzte az akkor még Videotonnak nevezett székesfehérvári csapatot, nem sok babér termett a kispestieknek a nagy rivális ellen. Most megint egy trófeát eldöntő meccs vár a két csapatra, ezúttal semleges helyszínen, a Groupama Arénában.

Egy ilyen találkozón persze nem sokat számít az előző mérkőzések eredménysora, következésképpen nehéz favoritról beszélni. A 2017-es kupadöntő előtt a Vasas remek eredményeket ért el (még a Groupama Arénában is!) a Ferencváros ellen, aztán a kupadöntőt mégis csak a zöld-fehérek nyerték meg, büntetőkkel.

Apropó, büntetők! 2006-ban az akkor meg Fehérvár FC-nek hívott Vidi szétlövésben aratta története eddigi egyetlen Magyar Kupa-diadalát, illetve 2012 óta a legutóbbi hét fináléból négy is így dőlt el. S hogy még fokozzunk: a legutóbbi két Magyar Kupa-döntőben csak a tizenegyes-párbajban lett győztese.

A MOL Vidi FC a legutóbbi öt, a Honvéd elleni mérkőzését megnyerte,

a legutóbbi négyen még gólt sem kapott. Ráadásul sokkal nehezebb ágon jutott el a végjátékba, hiszen a negyeddöntőben a későbbi bajnok Ferencvárost, az elődöntőben a bajnoki harmadik Debrfeceni VSC-t gyűrte le, egyaránt kettős győzelemmel. Mintha Marko Nikolics csapatának a 2018–2019-es idényben a kupasorozatok lennének igazán kedvére…

A Bp. Honvéd magabiztosan, de vitathatatlanul könnyebb ágon jutott el a döntőbe. A Groupama Arénában vezető úton egyetlen, az OTP Bank Ligában szereplő riválissal sem kellett megmérkőzni, a negyeddöntőben és az elődöntőben is NB II-es, tehát a Merkantil Bank Ligában szereplő ellenfél jutott, a Budaörs és a Soroksár.

A két fél közül a kispestiek kupamúltja dicsőbb

1926-tal kezdődően a Kispesti AC, illetve a Bp. Honvéd vagy a Kispest-HFC összesen 17 kiírás döntőjében szerepelt, ezekből hetet meg is nyert. A MOL Vidi múltjában ellenben egyetlen kupasiker árválkodik (2006, az volt a klubtörténet első országos titulusa), addig és azóta pedig két-két döntőt veszített. A legutóbbi kettőt azon a tavaszon, amelyen bajnoki címet is nyert, 2011-ben és 2015-ben. (Tavaly, noha ismét megnyerte az OTP Bank Ligát, nem jutott el a döntőig.)

Érdekes, hogy szokatlanul kevés olyan futballista szerepel a ma este 19.30-kor a Groupama Arénában kezdődő fináléban, aki korábban elnyerte már a Magyar Kupát. Ilyen Tischler Patrik és Kálnoki Kis Dávid, akik tavaly az Újpesttel nyertek. Batik Bence 2015-ben a Ferencváros mezében lett kupagyőztes – éppen a Vidi ellen.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent hozzá van szokva a jegybankok elleni vakmerő fogadásokhoz. Korábban a Soros Fund Managementnél dolgozott – annál a fedezeti alapnál (hedge fund), amely az 1992-es fontválság idején arról vált híressé, hogy „bedöntötte” a Bank of Englandet. Július végén azonban Bessent az ellenkező irányba fogadott: egy jegybank oldalára állt annak devizája védelmében. Hozzányúlt az Egyesült Államok devizatartalékaihoz, hogy segítse a Bank of Japant (BoJ) a jenvásárlásban, miután a japán deviza 1986 óta először gyengült a dollárral szemben a 163-as szint fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×