Infostart.hu
eur:
366.22
usd:
321.66
bux:
151899.68
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: Pexels

Doppingszert találtak egy nem olimpiai kerettag kajak-kenu versenyző mintájában

A magyar kajak-kenu sportág egyik versenyzőjének A-mintájában találták a tiltott szert. Az ügyről egyelőre szinte semmilyen konkrét információ nem hozható nyilvánosságra - jelezte az InfoRádiónak Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője.

Ez egy teljesen friss ügy, a pozitív A-mintáról szóló hírt, a sportág megnevezésével, a Magyar Antidopping Csoport honlapján közzé kell tenni - mondta az InfoRádiónak Tiszeker Ágnes, a csoport vezetője. Mivel folyamatban lévő ügyről van szó, ezért semmilyen további információ nem kerülhet nyilvánosságra. Azt sem lehet tudni, hogy a kajak-kenun belül melyik szakágról van szó.

Az érintett sportoló kérte a B-minta vizsgálatát, ez hamarosan, néhány napon belül megtörténik - mondta a szakember, hangsúlyozva, hogy

amíg a B-minta nem erősíti meg az A-minta eredményét, addig nem beszélünk doppingvétségről, csak pozitív A-mintáról.

Egyelőre azt sem közölhetik, hogy milyen tiltott szerről van szó - ez is csak akkor kerül nyilvánosságra, amennyiben jogerős határozat lesz az ügyben.

A B minta vizsgálata után, az eredmény függvényében, a sportoló meghallgatásával folytatódik az eljárás, ekkor elmondhatja, hogyan került álláspontja szerint a szervezetébe a tiltott szer - mondta Tiszeker Ágnes.

Nem olimpiai kerettag az érintett

A tiltott teljesítményfokozókkal szembeni zéró tolerancia elvét követve a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) saját költségvetéséből minden évben 25 millió forintot fordít a lehető legszélesebb körű ellenőrzésekre. A Magyar Antidopping Csoporttal (MACS) együttműködve az első negyedévében is számos mintavételt történt, a vizsgálatok egyetlen esetben mutattak pozitív eredményt, az érintett versenyzővel szemben eljárás indult - áll az MKKSZ honlapján.

A szervezet a jogszabálynak, és egyben saját szabályzatának megfelelően az érintett sportoló versenyzési engedélyét azonnal felfüggesztette. A versenyző nem volt tagja a felnőtt olimpiai keretnek. Az MKKSZ a MACS eljárásának jogerős lezárásáig az ügyben további nyilatkozatot nem tesz.

Két korábbi doppingvétség

A kajakozó Horváth Bencét és Mozgi Milánt doppingvétség miatt tavaly négy-négy évre eltiltották, mindketten EPO-val buktak meg, Horváth Bence ellen már 2017-ben eljárás indult.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

II. János Pál pápa sírját látogatta meg Magyar Péter a Vatikánban. Hamarosan fogadja XIV. Leó pápa a magyar miniszterelnököt, aki kíséretével néhány perccel fél tizenegy után érkezett meg az apostoli paloták Szent Damazuszról elnevezett belső udvarára a XIV. Leóval való magánaudienciára.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Kiugró árakat hozhat az európai áramtőzsdéhez való csatlakozás - Egyre komplexebb kihívások a megújulók piacán

Kiugró árakat hozhat az európai áramtőzsdéhez való csatlakozás - Egyre komplexebb kihívások a megújulók piacán

A magas termelésű nappali órákban egyre gyakrabban alakul ki túlkínálat és negatív ár a villamosenergia-piacon, miközben az időjárás változása miatt a tényleges termelés eltérhet a menetrendtől, jelentős kiegyenlítőenergia-költséget okozva. A tárolókapacitások bővülése és az európai kiegyenlítőenergia-piachoz való csatlakozás további lehetőségeket nyit, de új árazási és működési kockázatokat is hoz. Mizsik Dórát, az ALTEO Nyrt. megújuló termelésmenedzsment vezetőjét arról kérdezte a Portfolio, hogyan hatnak ezek a változások a megújulóenergia-termelőkre, és milyen eszközökkel mérsékelhetők a kialakuló kitettségek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×