eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Negyedosztályban dolgozik a manchesteri legenda

Paul Scholes, a Manchester United legendás futballistája lett az angol negyedosztályban szereplő Oldham Athletic vezetőedzője.

A 44 éves tréner másfél éves szerződést kötött a klubbal, amelynek gyerekkora óta szurkolója.

Scholes egész játékos pályafutását a Manchester Unitedben töltötte, többek között 11 bajnoki címet, két Bajnokok Ligáját és három FA Kupát nyert a Vörös Ördögökkel, mielőtt 2013-ban szögre akasztotta futballcipőjét.

Kinevezése elől - brit sajtóértesülések szerint - a liga állásfoglalásával hárult el az akadály. Eszerint nem jelent érdekütközést, hogy tíz százaléknyi tulajdonrésze van az ötödik vonalban szereplő Salford Cityben.

Scholes edzőként eddig nem sok rutint szerzett, kevés eddigi szerepvállalása egyikeként 2014-ben négy mérkőzés erejéig Ryan Giggs segítője volt, amikor egykori walesi csapattársa a Sir Alex Ferguson visszavonulása után kinevezett, majd rövid idő után menesztett David Moyestól ideiglenesen átvette az MU irányítását.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×