Infostart.hu
eur:
385.3
usd:
331.99
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
A gólszerző székesfehérvári Huszti Szabolcs (k) a labdarúgó Európa-liga L csoportjában játszott PAOK - Vidi FC mérkőzésen a szaloniki PAOK stadionban 2018. október 25-én.
Nyitókép: MTI / Kovács Tamás

A PAOK edzője szerint még egyszer nem fogják lenézni a Vidit

Nem fogják elkövetni még egyszer azt a hibát, amit két hete Szalonikiben, amikor lenézték a Vidit - mondta a görög PAOK román vezetőedzője a csütörtöki Európa-liga mérkőzést megelőző szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Razvan Lucescu kiemelte: korábban megnézték a Vidi Chelsea elleni mérkőzését, melyen kiváló vendégegyüttest láttak, mégis rossz volt a hozzáállásuk a hazai találkozóhoz, mert előzőleg a székesfehérvári csapat itthon kikapott a BATE Boriszovtól, ők viszont később simán nyertek Fehéroroszországban.

"Ezért komoly árat fizettünk, ráadásul egy nehéz helyzetben lévő csapatot jó helyzetbe hoztunk" - fogalmazott.

A tréner nagyon fontosnak nevezte a magyar bajnok elleni csütörtöki mérkőzést, amely előtt - mint azt hangsúlyozta - nem számolgatnak, egyszerűen csak felkészülnek, kimennek a pályára és megpróbálják a legjobbjukat nyújtani.

"Mindenképpen győzni akarunk" - jelentette ki.

Razvan Lucescu kérdésre elmondta, nem számít, hogy papíron melyik a jobb csapat, csak az a lényeg, a pályán melyik tud jobb teljesítményt nyújtani és melyik hibáz kevesebbet.

José Crespo, a PAOK spanyol hátvédje is elismerte, hogy meglepte őket a Vidi játéka, de hozzátette, hogy az előző mérkőzésük már a múlt. Csütörtökre megpróbálják kijavítani a hibákat és megnyerni a találkozót - mondta.

A görög együttesben századik meccsére készülő játékos szerint az európai kupákban ma már nincsenek könnyű mérkőzések, ezért is fogják komolyan venni a Vidi elleni "visszavágót".

A Groupama Arénában 18.55-kor várhatóan telt ház előtt kezdődő találkozó győztese kedvező helyzetbe hozza magát a folytatásra, ugyanis a kilencpontos Chelsea mögött mind a PAOK-nak, mind a Vidinek három-három pontja van. Ráadásul a BATE Boriszov is ugyanennyivel áll az L csoportban.

Amelyik csapat csütörtökön győzni tud, reális esélyt teremt magának arra, hogy továbbjusson. A csoport másik találkozóján a Chelsea a BATE Boriszov vendége lesz.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×