eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

Visszatér a bokszlegenda

A legendás Floyd Mayweather hétfői bejelentése szerint felfüggeszti visszavonulását és december 31-én Japánban ismét ringbe lép.

Mayweather, aki az ökölvívó karrierjét legutóbb tavaly augusztusban, az MMA-sztár Conor McGregor legyőzését követően fejezte be, Tokióban tartott sajtótájékoztatót, melyen jelezte, hogy szerződést kötött a japán RIZIN nevű, kevert harcművészetekkel foglalkozó szövetséggel. Ez alapján Szajtamában, a szervezet szilveszteri gáláján szerepel a 20 éves Naszukava Tensin ellen.

A nagy bejelentésen ugyanakkor nem derült ki, hogy a 41 éves szupersztár milyen szabályrendszerben küzd majd meg riválisával, aki elsősorban kick-boxos, viszont négy MMA-mérkőzése is volt már, és ezeket mind meg is nyerte.

"Amint megegyezünk a súlycsoportban és szabályrendszerben, tudatni fogjuk. Ez pedig a következő hetekben megtörténik"

- mondta a Las Vegasban élő sportoló a sajtótájékoztatón, melyen Naszukava is jelen volt.

Mayweather a sajtóeseményen többek között azzal indokolta visszatérését, hogy szeretné az Egyesült Államokon kívül is megmutatni tudását és képességeit a világnak.

Ökölvívó karrierje során Mayweather 50 profi mérkőzést vívott és valamennyit megnyerte. Először a 49. meccs után vonult vissza 2015 szeptemberében, ám tavaly egy meccsre visszatért, melyen nagyon simán verte McGregort.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×