Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Oda a veretlenség, nem bírta ki a végéig a Barcelona

Megszakadt a már bajnok FC Barcelona 42 La Liga-mérkőzésen át tartott veretlenségi sorozata a spanyol labdarúgó-bajnokság 37., utolsó előtti fordulójában, miután vasárnap este 5-4-re kikapott a Levante otthonában.

A hazaiak alaposan ráijesztettek a sztáralakulatra, hiszen fél óra után már 2-0-ra vezetettek, de még a szünet előtt szépítettek a vendégek. Rögtön a fordulást követően ismét betalált a Levante, ráadásul Emmanuel Boateng - aki immár harmadszor volt eredményes - az 50. percben 4-1-re alakította az állást. Hat perccel később már 5-1 volt a vendéglátók javára, a korábbi újpesti Enis Bardhi másodszor vette be a kaput. Nem adta fel a Lionel Messi nélkül felálló Barcelona, szerzett még három gólt, a 71. percben feljött 5-4-re, de ez kevés volt a pontgyűjtéshez.

A katalánok az elmúlt idény vége óta 42 bajnoki találkozó óta nem találtak legyőzőre, s két összecsapásra voltak attól, hogy veretlenül végezzenek a tabella élén.

A spanyol futball történetében két csapatnak sikerült ez, azonban az Athletic Bilbao 1929/30-as és a Real Madrid 1931/32-es idénybeli sikerekről mindössze tíz együttes alkotta a mezőnyt, azaz 18 mérkőzést játszottak, szemben a mostani 38-cal.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×