eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Dárdai Pál letette a névjegyét Münchenben

Dárdai Pál letette a névjegyét Münchenben

Dárdai Pál Herthája szállította a labdarúgó Bundesliga hétvégi fordulójának legnagyobb szenzációját. A korábbi évekhez képest visszafogottabban szereplő berlini együttes megállította a Bayern München nagy tavaszi menetelését.

Az Allianz Arénában elért 0-0 egyrészt sorozatban a harmadik mérkőzést jelenti, amelyen Dárdai Herthája nem kapott ki a Bayern Münchentől,

egyetlen más Bundesliga-csapatnak sincsen ilyen jó sorozata.

(Igaz, a Hertha nem csupán veretlen, de nyeretlen is a rekordbajnok ellen, mivel a legutóbbi három találkozó döntetlenre végződött.) A Hertha tavasszal egyszer a Leverkusen ellen idegenben, kétszer idegenben kikapott, s további négy mérkőzésen döntetlent játszott. A 2018-as esztendőben eddig még egyetlen mérkőzésén sem született kettőnél több gól.

Augusztus 26. óta vendégként tizenegy bajnoki mérkőzéséből csupán kettőt veszített el, kiemelésre érdemes, hogy e sorozat előtt ugyancsak tizenegy idegenbeli bajnokijából csupán egyet nem veszített el. Kétségtelen, hogy a Bayern München nem fogott ki jó napot, de ettől még tény, hogy

megszakadt Robert Lewandowski nagy sorozata:

a 2017–2018-as idényben először nem szerzett hazai bajnoki mérkőzésen gólt. Lezárult a Bayern eddig hibátlan tavaszi menetelése is, a csapat idén e találkozó előtt a Bundesligában hat, a Bajnokok Ligájában egy, a DFB-kupában ugyancsak egy mérkőzést nyert meg, pontot nem veszített. A Bayern München 2012. április 14. óta először játszott hazai bajnoki mérkőzésen gól nélküli döntetlent.

Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim 1-1-re végzett a Freiburggal, a magyar válogatott csatár végigjátszotta a mérkőzést. Gulácsi Péter együttese, az RB Leipzig hazai pályán az első félidőben előnyt szerzett az utolsó helyen álló 1. FC Köln ellen, de a vendégek a második játékrészben, nagy meglepetésre fordítottak. Az RB Leipzig így most csak ötödik, pedig másodiknak jöhetett volna előre a Dortmund hétfői mérkőzése előtt.

Bundesliga, 24. forduló

Werder Bremen–Hamburger SV 1-0

Bayern München–Hertha BSC 0-0

Hoffenheim–Freiburg 1-1

Hannover–Borussia Mönchengladbach 0-1

VfB Stuttgart–Eintracht Frankfurt 1-0

Mainz–Wolfsburg 1-1

Bayer Leverkusen–Schalke 04 0-2

RB Leipzig–1. FC Köln 1-2

Az élcsoport: 1. Bayern 60 pont, 2. Dortmund 40 (23), 3. Schalke 40, 4. Eintracht Frankfurt 39.

Két év után újra adásban a BBC

Az Atlético Madrid győzelme keltette a legnagyobb feltűnést a La Liga 25. fordulójában. Diego Simeone együttese 5-2-re nyert Sevillában. Nem gyakori, hogy egy csapat így „kitömi” a hazai csapatot a Sánchez Pizjuan stadionban, noha a Sevilla januárban 5-3-ra elveszítette a városi rangadót a Betis ellen. Háromgólos vereséget bajnoki mérkőzésen majdnem két éve, 2016 májusában, a Granadától szenvedett (1-4).

Az Atlético az első 24 fordulóban mindössze 36 gólt ért el, de úgy, hogy kétszer, a Las Palmas és a Levante ellen is öt-öt gólt szerzett. Most itt az újabb ötös, aminek köszönhetően a „matracosok” már 24 idegenben szerzett gólnál tartanak, szemben a 17 otthonival. Alkalmasint a nagy győzelem után a klub egyetlen hívét sem érdekelte, de Jan Oblak két gólt is kapott, erre az elmúlt egy évben mindössze másodszor volt példa. A Sevilla fölényes legyőzése egyébként azért is nagy fegyvertény, mert a két csapat januárban találkozott a spanyol Király-kupa negyeddöntőjében, s onnan az azóta már a Barcelona elleni, április 21-i döntőre készülhető Sevilla kettős győzelemmel lépett tovább.

A vasárnap esti meccs főhőse Antoine Griezmann volt, aki mesterhármast ért el. Az Atléti további két gólját Diego Costa és Koke jegyezte.

A Barcelona hátrányba került ugyan a Girona ellen a Camp Nouban, de aztán simán, 6-1-re nyert. Luis Suárez három, Lionel Messi két gólt szerzett, utóbbi vezeti a góllövőlistát 22 góllal, az uruguayi a második rajta, 20 találattal. Luis Suáreznek ez volt a tizenegyedik mesterhármasa a Barcelona mezében, de az első 2016. augusztus 20. óta. Mindazonáltal

a nap gólját a brazil Philippe Coutinho csavarta

a balösszekötő helyéről, a bal sarokba.

A Real Madrid 4-0-ra megverte az Alavést, Cristiano Ronaldo duplázott, Gareth Bale is a kapuba talált, sőt a portugál a végén átengedte a tizenegyest a szinte megtáltosodó, előző fordulóbeli gólja után most két gólpasszt jegyző Karim Benzemának. A francia alakította 4-0-ra a végeredményt.

A BBC trió tagjai 680 nap után szereztek mind gólt egy mérkőzésen.

A mostani előtt legutóbb 2016. április 16-án, a Getafe kapujába találtak be mindhárman. Hasonlóan érdekes adat, hogy a Zidane-érában először játszotta végig mindhárom játékos a kilencven percet, ilyenre ugyanis legutóbb 2015. december 13-án volt példa.

A Marca nem felejtette el megjegyezni, hogy Cristiano Ronaldo a 300. gólját érte el a spanyol élvonalban, azt meg főleg nem mulasztotta el hozzátenni, hogy mindezt 41 mérkőzéssel kevesebben érte el, mint Lionel Messi. A La Liga történetének legjobb tíz gólszerzője közül (Messi, Cristiano Ronaldo, Telmo Zárra, Hugo Sánchez, Raúl, Alfrédo Di Stéfano, César, Quini, Pahiño és Mundo) egyedül a portugál lőtt több gólt, mint ahány mérkőzésen játszott.

La Liga, 25. forduló

Villarreal–Getafe 1-0

Barcelona–Girona 6-1

Leganés–Las Palmas 0-0

Real Madrid–Alavés 4-0

Celta Vigo–Eibar 2-0

Deportivo–Espanyol 0-0

A. Bilbao–Málaga 2-1

Valencia–Real Sociedad 2-1

Sevilla–Atlético Madrid 2-5

Az élcsoport: 1. Barcelona 65 pont, 2. Atlético Madrid 58, 3. Real Madrid 51, 4. Valencia 49, 5. Villarreal 41.

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×