eur:
392.84
usd:
368.26
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Így értékelte szereplését a női műkorcsolya magyar sztárja

Így értékelte szereplését a női műkorcsolya magyar sztárja

Az orosz Alina Zagitova nyerte a műkorcsolyázók női versenyét a phjongcshangi téli olimpia pénteki napján, Tóth Ivett a 23. helyen végzett.

A januárban Európa-bajnok, 15 éves versenyző az oroszok első aranyérmét nyerte Phjongcshangban. Mögötte honfitársa, az elmúlt két világbajnokságon győztes Jevgenyija Medvegyeva zárt másodikként. A bronzmedált a tavaly vb-ezüstérmes, a dél-koreai játékokon csapatban aranyérmes kanadai Kaetlyn Osmond szerezte meg.

Tóth Ivett az első csoport utolsó, hatodik tagjaként lépett jégre. A Carmenre előadott kűrjét remekül kezdte, a közönség ütemes tapsa közepette ha nem is hibátlanul, de megugrotta a tripla Lutz, dupla toeloop kombinációt, majd külön a tripla flipet is. Ezt követően viszont elbizonytalanodott az UTE 19 éves versenyzője, ugyanis elesett a tripla Rittbergerben, majd a háromfordulatos Lutzban is. A hibák kissé rányomták bélyegüket a program további részére, a forgások és a lépéssorok sem voltak teljesen zökkenőmentesek. A piros ruhát viselő Tóth Ivett szabadkorcsolyázása végén két ugráskombinációt is megcsinált, majd zárásként ismét hibázott a dupla Axelnél. A hibák ellenére megtartotta a 23. helyét a 24 fős kűrben.

Így értékelte szereplését a női műkorcsolya magyar sztárja

"Nagyon nehéz év van mögöttem. Májustól nagy katyvasz volt, a nyári sérülésem is jelentősen befolyásolta a felkészülésemet, ezért örülök, hogy nem csak egy rövidprogramból állt számomra az olimpia" - mondta Tóth Ivett, aki egyúttal gratulált a férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltónak a csütörtökön megnyert történelmi aranyérméhez.

Tóth Ivett azzal elégedett volt, hogy mindent megpróbált, mindenbe beleállt, még ha többször hibázott is emiatt, azt viszont kifejezetten sajnálta, hogy a forgások és a lépéssorok sem voltak tökéletesek.

Eredmények

Műkorcsolya (nők)

Olimpiai bajnok: Alina Zagitova (Olimpiai Sportolók Oroszországból) – 239,57 pont

2. Jevgenyija Medvegyeva (Olimpiai Sportolók Oroszországból) – 238,26 pont

3. Kaetlyn Osmond (Kanada) – 231,02 pont

23. Tóth Ivett 150,43 – pont

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×