Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyilasi Tibor elmondta, mi a magyar foci sarkalatos kérdése

Nyilasi Tibor elmondta, mi a magyar foci sarkalatos kérdése

A magyar labdarúgó-válogatott idén nem tudta megismételni a tavalyi Európa-bajnokságon mutatott eredményeit, ezért jövőre javítani kell a nemzeti együttesnek – mondta az InfoRádiónak Nyilasi Tibor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségi tagja. A Ferencváros korábbi klasszisa hangsúlyozta, hogy az új szövetségi kapitány képességei alkalmasak lehetnek arra, hogy felrázza a válogatott játékosokat.

A sikeres selejtező és

az Európa Bajnokság kicsit elvakította a szurkolókat és a magyar futballközeget

– véli Nyilasi Tibor. „A csúcsra könnyebb volt feljutni, mint ott maradni” – tette hozzá. Nem olyan jó a csapat, ahogy az EB mutatta, de nem is olyan rossz, mint ahogy sokan vélekednek a magyar futballról.

A kijózanító pofon után

„bele kell állni az NB1-be, és aztán nekiugrani a következő szezonnak”.

Az MLSZ elnökségi tagja kíváncsi, hogy az új szövetségi kapitány hogyan él majd a jelenlegi helyzettel, és kik lesznek az új játékosok, akik az esetlegesen kieső idősebb futballistákat pótolják. Bízik Georges Leekens rutinjában és tudásában – tette hozzá.

Nyilasi Tibor elmondta, mi a magyar foci sarkalatos kérdése

Nyilasi Tibor szerint sarkalatos kérdés, hogy „honnan tudna a kapitány előbányászni olyan fiatalokat, akiknek, ha bizalmat adnak, élnek vele. Most már

annyi idő nincs, hogy csak kísérletezgessünk”.

A szövetség elnökségi tagja úgy véli, a belga szakember határozott, kemény karakter, és a volt játékosai és társai – például a Brugge-ben vele játszó Bálint László – sok jót mondtak róla. Tud bánni a sportolókkal, és azt a szituációt is tudja kezelni, amikor darabokban van a csapat, a szakmai tudás mellett erős motivációs készséggel is rendelkezik – tette hozzá az egykori klasszis.

Nyilasi Tibor elengedhetetlennek tartja, hogy a magyar klubok és edzők közeledni tudjanak a szövetségi kapitányhoz, hiszen hiába jó motivátor valaki, ha egyedül marad. A hazai közönséget is vissza kell hozni és a csapat mögé állítani. „Félni nem kell senkitől, nyilván tudjuk, hogy

a világ futballjától messze vagyunk, de nem számít.” 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump arra sürgette az iráni biztonsági erők tagjait, hogy tegyék le a fegyvert, illetve „álljanak a hazafiak pártjára”. „Ez egyedülálló óriási lehetőség az iráni emberek előtt, hogy visszavegyék országukat” – hangoztatta az amerikai elnök, amikor megerősítette Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője halálhírét.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×