Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Vizes vb - Gyurta és Balog továbbjutott

Az olimpiai- és a világbajnoki címvédő Gyurta Dániel 200 méter mellen, Balog Gábor pedig 200 méter háton jutott a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek csütörtök délutáni elődöntőjébe.

Gyurta 2:09.81 perces idővel nyerte rendkívül izgalmas előfutamát, így összesítésben az ötödik eredménnyel jutott a 17.29 órakor kezdődő elődöntőbe.

"Végig nagyon jó volt, tudtam kontrollálni az úszásomat, a legfontosabb dolog most a továbbjutás volt. Biztos vagyok benne, hogy az elődöntőben már nagyon jó idő, legalább 2:08-as eredmény kell a fináléba kerüléshez" - nyilatkozta Gyurta, aki a sportág történetében elsőként védheti meg harmadik alkalommal vb-címét.

Balog Gábor 200 méter háton 1:58.55 perccel futamában a hatodik lett, összesítésben pedig a 16., így éppen bejutott az elődöntőbe, amelyet 17.57 órától rendeznek.

A nők 200 méteres mellúszásában Sztankovics Anna volt érdekelt. A 19 éves magyar versenyző - aki tavaly a nankingi ifjúsági olimpián bronzérmes volt ebben a számban - futamában az utolsó helyen végzett, 2:29.28 perccel, egyéni csúcsától közel másfél másodperccel elmaradva, s a 26. helyen végzett.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×