Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Bajnokok Ligája - A walesiek szerint nem ledolgozhatatlan a hátrányuk

A walesi The New Saints vezetőedzője szerint a Videoton FC-vel vívott múlt heti első mérkőzés alapján nem ledolgozhatatlan hátrányuk a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában.

Craig Harrison kedden a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón kijelentette: mindenképpen csalódott lenne, ha nem sikerülne a maguk javára fordítani a párharcot, mert a klub történetében először juthatnának ilyen magasra nemzetközi szinten. Hozzátette: a magyar együttes esélyeit jelentősen növeli az idegenben szerzett gól, maguknak a továbbjutásra 30 százalék esélyt adott.

Úgy vélte, akkor lehet esélyük a továbbjutásra, ha a szerencse melléjük áll és kiválóan játszanak, a Videotonnak pedig rossz napja lesz. Közölte, amennyiben nem jutnak tovább, akkor is büszkén akarnak lejönni a pályáról, és szeretnék érezni, hogy mindent megtettek a győzelemért.

A tréner emlékeztetett arra, hogy nagyon szoros volt a két együttes első összecsapása, amelyen a döntetlen reálisabb eredmény lett volna. A találkozó vége felé úgy érezte, ők lövik azt az egy gólt, amely győzelmet jelenthet, ezzel szemben olyan gólt kaptak, amely nem volt benne a levegőben. Szerinte, ha az elején berúgják nagy helyzetüket, minden másképpen alakul.

Craig Harrison kérdésre válaszolva kiemelte: hátrányban vannak ugyan, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenáron támadniuk kell, a védekezésre összpontosítanak, és bízik abban, hogy kontráik eredményre vezetnek. Hozzátette: a szerdai találkozón a hőség nagy szerepet fog játszani.

Hangsúlyozta, hogy a Videoton - a videoelemzéseket követően - múlt héten nem lepte meg őket, ezért a visszavágóra sem szükséges változtatniuk semmin, mert pontosan tudják, mire számítsanak. Ugyanakkor szerinte van olyan taktikai elképzelése, amellyel meglepheti a magyar csapatot.

Múlt kedden a Videoton Gyurcsó Ádám góljával 1-0-s győzelmet aratott a The New Saints otthonában. Amelyik együttes továbbjut, a következő körben a fehérorosz BATE Boriszovval, vagy az ír Dundalkkal találkozik. Ennek a párharcnak az első felvonását előbbi csapat nyerte 2-1-re.

A székesfehérvári Sóstói Stadionban sorra kerülő összecsapás 20.30-kor kezdődik, a játékvezető a litván Nerijus Dunauskas lesz.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×