A sportvezető jelezte, hogy vb pólómeccseit alapvetően a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában játsszák majd.
Úgy fogalmazott: "Nem is gondolom, hogy más lenne a helyes megoldás. Egyrészt az úszóversenyek manapság már olyan elektronikai háttérrel zajlanak, hogy ha kivennék a köteleket és betennék a vízilabdapályát, akkor minden veszélybe kerülne a röpködő labdáktól, és attól az ütéstől, amit ezekre a felszerelésekre a labda mérhet. A döntők talán átkerülnek majd az új komplexumba, amikor már nincs úszás, és akkor ezeket a berendezéseket meg lehet menteni a "galád pólósoktól". Azt hiszem, a Hajós Alfréd uszoda nyitott ötvenes medencéje annyira a pólósok Mekkája, hogy az a világbajnokság pólórészének a presztízsét inkább emeli, mint csökkenti".
A sportvezető az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a vb-rendezés hatásairól is. Szavai szerint a legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy felépül az új komplexum, a második legnagyobbnak azt, hogy járulékosan rendbe jönnek az erre rászoruló uszodák, ezeken kívül pedig további medencék és uszodák is épülnek még a fővárosban.
Az idei kazanyi világbajnokságon az elmúlt évek eredményeinek folytatását várja Kemény Dénes: "tavaly, tavaly előtt is elkényeztettek, mindenképpen érmet várok, legalább egy aranyat."
A tavalyi vízilabda Európa-bajnokság tapasztalatai alapján mind a 2017-es vizes világbajnokságon, mind a 2016-os és 17-es férfi Bajnokok Ligája hatos döntőjében megfizethető jegyárakat célozna meg a hazai szurkolóknak a magyar szövetség elnöke.

Elmondta: "most van két-három erős csapatunk, van három-négy, amelyik megrángatja ezeknek a bajszát, tehát a bajnokság kiegyensúlyozott, nő az érdeklődés, egy hatos döntő az egy ünnep."
Hozzátette: " a tavalyi EB-t követően nagyon nehéz lenne ezt az eseményt rosszul megrendezni. A jegyár-politikának pedig az volt az eredménye, hogy folyamatosan tele volt a lelátó."

Kemény Dénes közölte: "borzasztóan irritál, amikor horrorösszegeket kérnek sporteseményekre Magyarországon. Most is azon leszek, hogy minél több néző legyen, nem akarok egyszerűen szurkolót kizárni."
A férfi Bajnokok Ligája hatos döntőjében szereplő magyar csapatok esélyeivel kapcsolatban a magyar szövetség elnöke azt mondta: "mivel kiegyensúlyozott az Eger, az OSC és a Szolnok szereplése a magyar bajnokságban, előfordulhat, hogy akár 2016-ban, akár 2017-ben akár mind a háromnak helye lesz a fináléban vagy valaki melléjük felnő a többi csapat közül.
Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Farkas Dávid