Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Vettel nyerte a Koreai Nagydíjat

A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Koreai Nagydíjat, ezzel tovább növelte előnyét az összetett pontversenyben, s még közelebb került sorozatban negyedik vb-címéhez.

A 26 éves versenyző ebben a szezonban nyolcadik, pályafutása során 34. futamgyőzelmét aratta Jeongamban, ezzel 77 pontra nőtt az előnye az összetettben második, ezen a versenyen hatodik spanyol Fernando Alonsóval (Ferrari) szemben.

A koreai GP-n Kimi Räikkönen, a Lotus finn pilótája ért célba másodikként, csapattársa, a francia Romain Grosjean pedig a dobogó legalsó fokára állhatott fel.

Az élről induló Vettel nagyszerűen rajtolt, a mögötte érkezők között azonban óriási küzdelem alakult ki a pozíciókért. Egy kör után Vettel, Grosjean, Lewis Hamilton (Mercedes), Nico Rosberg (Mercedes), Nico Hülkenberg (Sauber), Alonso volt az első hat sorrendje.

Hamilton és Alonso a 10., Grosjean a 11., Vettel a 12. körben ment ki a boxba az első kerékcserékre, amelyek után a német címvédő maradt az élen, mögötte változatlanul Grosjean és Hamilton száguldott a második és harmadik helyen. Utóbbi a 30. körben tudta le második kerékcseréjét, majd a mexikói Sergio Perez (McLaren) jobb első defektje miatt a 32. körben a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, így szinte az egész mezőny kiment a boxba újabb kerékcserékre.

Amint folytatódhatott a verseny, újra be kellett jönnie a safety car-nak, a német Adrian Sutil (Force India) ugyanis egy kanyar előtt keresztbe csúszva eltalálta az ausztrál Mark Webber (Red Bull) autóját, amely kigyulladt. Webber sértetlenül megúszta az esetet.

A mezőny elől aztán a 40. körben távozott a biztonsági autó. Vettel mögött a remekül taktikázó és versenyző, így a kilencedik helyről a másodikra felzárkózó Kimi Räikkönen (Lotus), valamint Grosjean száguldott a dobogós helyeken, majd Hülkenberg, Hamilton, Alonso sorrendben következtek a többiek.

Vettelt - ahogyan az egész versenyen - a hajrában sem tudták már megszorongatni, Räikkönen és Grosjean néhány tized másodperces különbséggel ért célba egymás mögött a dobogós helyeken, Hülkenberg pedig remek teljesítményt nyújtva, a negyedik pozícióban hozta be az egyébként gyengécske Saubert.

A Forma-1-es világbajnoki sorozat egy hét múlva, a Japán Nagydíjjal folytatódik.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×