Infostart.hu
eur:
386.69
usd:
328.45
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Megvan az első aranyérem Debrecenben

Kettős magyar siker született női 400 méteres vegyesúszásban a debreceni Európa-bajnokságon: az aranyérmes Hosszú Katinka lett, a második helyen pedig Jakabos Zsuzsanna végzett.

A két magyar versenyző, a 2009-es világbajnok Hosszú - aki a legutóbbi két kontinensviadalon második volt ebben a számban -, valamint a 2010-es budapesti Eb-n bronzérmes Jakabos egyformán remekül kezdett és már a pillangó után nagy előnyre tettek szert riválisaikkal szemben.

Azt már a hát után sejteni lehetett, hogy az első két helyezést ők döntik el egymás között. A mellúszás végén Hosszú állt az élen, gyorson pedig állva hagyta Jakabost, így magabiztosan diadalmaskodott. A bronzérmet a cseh Barbora Zavadova szerezte meg.

A nyitónap csapatversenyeiben helytálltak a magyar négyesek: a nők 4x100 méteres gyorsváltójában a Hosszú és Jakabos mellett Mutina Ágnest és Verrasztó Evelynt felvonultató kvartett negyedik lett (3:41.36), míg a férfiak hasonló számában Kozma Dominik, Cseh László, Bernek Péter és Takács Krisztián a hatodik helyen érkezett célba két országos csúcsot is felállítva.

Mindkét magyar döntőbe jutott 100 m férfi háton: a hétfői elődöntőből Bohus Richárd a negyedik (54.35 mp), az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek Péter pedig az ötödik (54.47) legjobb eredménnyel biztosította helyét a keddi nyolcas fináléban. Emellett Bohus időeredményével teljesítette a londoni kiküldetést érő olimpiai A-szintet.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×