eur:
394.91
usd:
371.5
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Szinte már ezüstérmes a Videoton

A labdarúgó NB I utolsó előtti fordulójában nyert a Videoton, s ezzel szinte biztosan megszerzi a bajnoki ezüstérmet. Nyitott még ellenben a harc az Európa Liga-indulást jelentő negyedik helyért, s a gólkirályi címért.

A már bajnok és veretlen Debrecen háromgólos győzelmet aratott a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában. A Loki félgőzzel küzdve is előnnyel vonulhatott az öltözőbe a szünetben. A folytatásban a Honvéd ugyan próbálkozott, de nem volt átütőerő a támadásaiban, míg a Debrecen két újabb góllal végleg eldöntötte a találkozó sorsát.

A hatodik Paks a 82. percben szerzett góllal mentett pontot a már kiesett Zalaegerszeg vendégeként. A nemzetközi kupaszereplést jelentő negyedik helyért küzdő paksiak ezzel maradtak a hatodik helyen a tabellán. Negyedóra ismerkedés után kissé váratlanul vezetést szerzett a ZTE. A gól után a vendégek nagyobb sebességre kapcsoltak, ám komoly eredményt nem tudtak felmutatni, tulajdonképpen igazi helyzet nélkül zárták az első játékrészt, Vlaszáknak csak egy-két távoli lövést kellett hárítania. A szünet után a paksiak már többször veszélyeztettek, s végül sikerült nekik az egyenlítés.

A Kaposvári Rákóczi 1-0-ra győzött a Vasas otthonában. A 15. helyezett és már biztos kieső fogadta 14. helyen álló, biztosan bennmaradó riválisát, a tétnélküliség pedig meglátszott a találkozó iramán és színvonalán egyaránt. Az első negyedórában a kaposváriak alakították a játék menetét, több ígéretes lehetőséget, köztük két nagy helyzetet is kialakítottak, de egyikkel sem tudtak élni. Húsz perc elteltével már hazai támadásokat is láthattak a kiesés miatt csalódott Vasas-szurkolók, aztán a 32. percben előbb Tóth II Balázs bombája után védett nagy bravúrral Hajdúch kapus, az ellentámadás végén pedig Ndiaye találta telibe a lécet. Az első félidő zárásaként további ziccereket puskázott el a Rákóczi a rendkívül szellős angyalföldi védelem asszisztálása mellett.

A második játékrészben sem változott a játék képe, az unalmas mezőnyjátékot helyenként kihagyott helyzetek tarkították mindkét oldalon. A 73. percben a játékvezető tizenegyest ítélt a Vasasnak, de Farkas I Balázs nem találta el a kaput, bő egy méterrel mellé lőtt, míg öt perccel később a kaposvári Ndiaye értékesített egy újabb büntetőt. Az emberelőnybe kerülő Rákóczi a hátralévő időben könnyedén megőrizte vezetését, és megszerezte szezonbeli első idegenbeli győzelmét, míg az angyalföldiek számára nem sikerült a búcsú, utolsó NB I-es hazai mérkőzésük végén a játékosoknak a közönség szidalmai közepette kellett levonulniuk a pályáról.

A Haladás hazai pályán a hajrában szerzett góllal legyőzte a nemzetközi szereplést jelentő negyedik helyért harcoló Diósgyőrt. A vendégcsapat rögtön az első helyzetét gólra váltotta, ám a folytatásban a Haladás percei következtek, a hazaiak végigtámadták az első félidőt és egyenlítettek, emellett számtalan helyzetet elpuskáztak. A fordulás után viszont a Diósgyőr uralta a meccset, ám a vasiak egy utolsó pillanatban szerzett góllal megnyerték a meccset. A döntetlen igazságosabb lett volna.

A Videoton Nikolics duplájával legyőzte a vendég Pápát, ezzel gyakorlatilag ezüstérmesnek tekinthető, miután a harmadik helyezett Győrnek már csak matematikai esélye maradt a második hely megszerzésére. A Videoton érthetően lendületesebben kezdett a bent maradást nem is olyan régen kiharcoló Pápa ellen, de a fehérváriak támadójátékában sokáig nem volt átütőerő. Az alacsony színvonalú játékon a félidő derekától a ritmust váltó fehérváriak egyre veszélyesebb offenzívával javítottak, de nagy nyomást így sem gyakoroltak a hajrára bátrabbá váló Pápa kapujára. A második játékrészt a Pápa kezdte élénkebben, mégis a hazaiak szereztek vezetést egy vitatható büntetőből. A vezető gól után aztán jelentős fölénybe került a Videoton, amely végül a gólkirályi címért versenyben lévő Nikolics második találatával eldöntötte a meccset. A góllövőlistán Nikolics e duplával befogta Coulibalyt, a két csatár 19-19 góllal áll az utolsó forduló előtt. Budapest Honvéd-DVSC-TEVA 0-3 (0-1)
Bozsik Stadion, 2000 néző. Jv.: Németh Á.
Budapest Honvéd: Kemenes - Lovric, Botis, Debreceni, Vidovic - Ivancsics (Czár, 56.), Horváth A. (Johnson, 64.), Vécsei, Hidi, Faggyas (Németh N., 61.) - Délczeg
DVSC-TEVA: Verpecz - Nagy Z., Máté P., Mészáros N., Korhut - Rezes (Ramos, 74.), Varga J., Bouadla, Yannick (Szakály, 46.) - Meye (Bódi, 65.), Coulibaly
Gólszerzők: Rezes (33.), Bouadla (75.), Coulibaly (80.)

ZTE FC-MVM Paks 1-1 (1-0)
Zalaegerszeg, 1241 néző. Jv.: al-Doszari
ZTE: Vlaszák - Kocsárdi (Kocsis 76.), Bogunovic, Ganugrava, Hidvégi - Hervas, Polareczki (Vittman, 46.), Szakály D., Nicorec - Kovács G. (Jasarevich 57.), Pavicevic
Paks: Csernyánszki - Heffler, Éger, Szabó J., Gévay - Bartha (Vayer 66.), Sifter, Sipeki (Szatmári a szünetben), Fiola - Böde, Magasföldi (Kiss T. 57.)
Gólszerzők: Kocsárdi (16.), illetve Szatmári (82.)

Vasas-Kaposvári Rákóczi FC 0-1 (0-0)
Illovszky Stadion, 700 néző. Jv.: Berger
Vasas: Ilizi - Görgényi, Kovács G. (Mileusnic, 46.), Matolcsi, Katona M. (Szabó B., 70.) - Farkas I B., Mehmedagic - Tóth II B., Bárányos, Dajic - Csoór (Ferkó, 56.)
Kaposvár: Hajdúch - Okuka, Addo, Bank, Pavlovic - Balázs B., Hegedűs D., Horváth T., Gujic (Bőle, 74.) - Ndiaye (Diallo, 83.), Haruna (Safaric, 65.)
Gólszerző: Ndiaye (11-esből, 78.)
Kiállítva: Görgényi (77.)

Haladás Sopron Bank-Diósgyőri VTK 2-1 (1-1)
Szombathely, 5000 néző, V: Solymosi
Haladás: Mursits - Schimmer, Guzmics, Jagodics, Halmosi - Rajos (Kulcsár 70.), Iszlai - Nagy D., Nagy G., Ugrai (Oross 59.) - Radó (Szakály 79.)
Diósgyőr: Rakaczi - Vági, Vadász, Nagy T., Gohér (Seydi 51.) - Sekour (Arze 67.), Abdouraman, Takács P. (Fernando 82.), Frizoni - Bacsa, Tisza
Gólszerzők: Nagy G. (20.), Halmosi (89.), illetve Takács P. (3.)

Videoton FC-Lombard Pápa Termál FC 2-0 (0-0)
Székesfehérvár, 3412 néző. Jv.: Radványi
Videoton: Bozsovics - Szolnoki, Caneira, Vinicius (Vaskó 42.), Hector - Mitrovic, Sándor (Oliveira 68.) - Gyurcsó (Torghelle 79.), Kovács I., Walter Lee - Nikolics
Pápa: Szűcs L. - Nagy S., Tóth G., Rodenbücher, Németh M. - Horváth L., Gyömbér (Quintero 26.), Farkas A. - Arsic (Enyingi 89.) - Seye (Inutile 76.), Lovrencsics
Gólszerző: Nikolics (52. - 11-esből, 69.)

Az NB I állása
1. DVSC-TEVA 29 21 8 - 62-18 71
2. Videoton FC 29 20 3 6 56-19 63
3. Győri ETO 29 19 3 7 54-31 60
4. Budapest Honvéd 29 12 7 10 44-37 43
5. Kecskeméti TE 29 12 6 11 46-38 42
6. MVM Paks 29 11 9 9 43-49 42
7. Diósgyőri VTK 29 12 4 13 39-41 40
8. Haladás Sopron Bank 29 9 11 9 39-35 38
9. FGSZ Siófok 29 9 9 11 30-39 36
10. Ferencváros 29 9 7 13 29-32 34
11. PMFC-Matias 29 8 10 11 33-46 34
12. Újpest FC 29 8 8 13 34-44 32
13. Kaposvári Rákóczi 29 6 14 9 32-41 32
14. Lombard Pápa Termál FC 29 8 6 15 26-38 30
15. Vasas 29 5 9 15 27-48 22
16. ZTE FC 29 1 10 18 24-62 13
A Vasastól 2 büntetőpont levonva.

A 30. (utolsó) forduló programja:
Május 26., szombat:
PMFC-Matias - Budapest Honvéd
Újpest FC-Videoton FC
FGSZ Siófok-Kecskeméti TE
MVM Paks-Ferencváros
Kaposvári Rákóczi-ZTE FC
Diósgyőri VTK-Vasas
DVSC-TEVA - Haladás Sopron Bank
Lombard Pápa Termál FC-Győri ETO FC

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×