Ha valaki ellentmondást olvas ki a fenti két mondatból, tökéletesen igaza van. De mit csodálkozzunk ezen, hiszen ellentmondásos volt a Chelsea egész szezonja. Az angol futballban immár csak korábbi nagy négyes tagjai közül a Chelsea feltétlenül különbözik az Arsenaltól és a Manchester Unitedtől a menedzserrel, a szakmai főnökkel szembeni türelem léptékét tekintve.

Ameddig Sir Alex 1986 óta dirigál az Old Trafordon (illetve a klub korábbi és jelenlegi edzőközpontjában), s Arsene Wenger 1996 óta az Arsenal élén állhat, a Chelsea csak 2003 nyara óta íródó Roman Abramovics-korszakban az egy mérkőzésre beugró Ray Wilkinst is számolva a kilencedik vezetőedzőjénél tart.

Nem feltétlenül az eredménytelenség indokolta mindig a váltást (néha, persze az is), ugyanis az eltelt kilenc évben az angol futballéletben csak a Manchester United nyert több titulust a története legeredményesebb korszakát élő, az inkább gálamérkőzésnek számító Community Shield- (tulajdonképpeni Szuperkupa-) kétszeri megnyerését nem is számolva, kilenc idény alatt kilenc trófeát szerző Chelsea-nél.

Az edzők menesztésének több ízben is oka volt a türelmetlenség, maga Abramovics sem küldené ma már el José Mourinhót, de talán Carlo Ancelottit sem ilyen gyorsan. Igaz, mindkettőjüknek akadt "bűne": ellentétben más klubnál elért sikereikkel, a Chelsea-nél nem tudták megnyerni a Bajnokok Ligáját.

André Villas-Boas úgy lett a Stamford Bridge-en a jelen embere 2011 nyarán, hogy egyben a jövő emberének is tűnt. Abramovicsnak nagyon kellett, 15 millió eurót (13 millió fontot) fizetett azért, hogy az 1977. október 17-én született portugált kiváltsa portói szerződéséből. A kor emlegetése ezúttal nem csak a teljes kép festegetésének eszköze: jelzés kíván lenni az egyik konfliktusforrás okára. A Chelsea hangadói közül ugyanis Frank Lampard és Didier Drogba azonos iskolai évben született, mint AVB, John Terry és Ashley Cole pedig csak három évvel fiatalabbak nála.

Villas-Boas feladatának tekintette, hogy az egyébként valóban közelinek tűnő, elengedhetetlen generációváltást végrehajtsa a csapatnál. Terrybe kevésbé kóstolt bele, mint Lampardba, vagy Drogbába és Ashley Cole-ba - de a portugál anyanyelvű játékosok kivételével szinte alig akadt bázisa az öltözőben. Gyengítette a pozícióját, hogy az eredmények sem alakultak jól: a QPR elleni vereségig a csapat még a harmadik helyen állt a Premier League-ben, de a 9. fordulót követően már csak egyszer kapaszkodott oda vissza. Február 5-én, a Manchester United elleni 3-3 után kiszorult az első négyből (ezek a bajnoki helyezés alapján BL-indulást jelentő helyek), s azután már egyszer sem tudott oda visszakapaszkodni. Amikor a Napoli elleni, vereséget hozó BL-találkozón a kispadra ültette Frank Lampardot, Michael Essient és Ashley Cole-t, Roman Abramovics a stáb tagján, a nigériai Michael Emenalón keresztül üzent, kérdőre vonva az edzőt. Utána Az orosz tulajdonos személyesen megjelent az edzőközpontban is - ez pedig hosszú távon a Chelsea gyakorlatában csak egyet jelenthet.

Abramovics bizalma elfogyott, s nem érdekelte, mekkora összeget kell kifizetnie a szerződésbontás esetén André Villas-Boasnak. Sokkal fontosabb volt neki, hogy ne a 2011-2012-es legyen az Abramovics-éra leggyengébb idénye, holott erre akkor jó esély mutatkozott.

Az addig is a stábhoz tartozó, vezetőedzői munkájában ellenben nem kifejezetten sikeres Roberto Di Matteóra bízta a csapatot, aki, mint közismert játékosként is szolgálta a Chesea-t. Noha az addigi hírek szerint ő sem tartozott az idősebb játékosok kedvencei közé, kétségtelen, hogy azok belátták, közösek az érdekeik. A svájci-olasz edzővel az ismét Terry, Drogba és Lampard köré épített csapat 20 mérkőzéséből 14-et megnyert, szemben az AVB-vel vívott utolsó 14 meccs 4 győzelmével.

Didier Drogba győztes gólt szerzett a Barcelona elleni BL-elődöntőben, kettőt is a Tottenham elleni FA-kupaelődöntőben, s ő lőtte végül a döntőnek bizonyuló második gólt a Liverpool elleni fináléban is. De nemcsak ő lépett elő főszereplővé, hanem a vélhetően szezon játékosának jelölhető Ramires és a kulcspillanatokban a megújuló Petr Cech is. Fernando Torres nem közelítette meg az ő teljesítményüket, de megérdemel egy védő mondatot: csak Juan Mata adott nála több gólpasszt az idény során.

A Chelsea megmentette a Bajnokok Ligájában az angol klubok becsületét, s rendbe rakta a saját szezonját. 2008 után ismét finálét játszhat a királykategóriában. Esélyek? A fogadóirodák szerint a Bayern München a favorit. De azért azt tegyük hozzá: a Chelsea-t nem lehet leírni, ha megismétli a Nou Campban mutatott játékát.