Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Spisljak távozik Újpestről

Távozik az Újpest labdarúgócsapatának kispadjáról Zoran Spisljak vezetőedző.

A klub honlapján megjelent közlemény szerint a tréner és "az Újpest FC Kft. vezetősége mai egyeztetéseik alapján úgy döntöttek, hogy a mai napon közös megegyezéssel felbontják a köztük köttetett szerződést."

A vezetőedzői feladatokat ideiglenesen a másodedző, a belga Marc Lelievre látja el, "amíg az Újpest FC Kft. vezetősége nem találja meg a vezetőedzői poszt betöltésére - figyelembe véve a klubvezetés hosszú távú terveit - legalkalmasabb szakembert."

Spisljak tavaly augusztus 10-én vette át a lila-fehérek irányítását, miután Mészöly Gézát menesztették. A csapat vezetésével ugyan bejutott a Magyar Kupa elődöntőjébe - a Debrecen elleni visszavágóra szerda este kerül sor -, de a bajnokságban csak a 12. helyen áll, két pontra a kieső helytől.

A lila-fehérek bajnoki mérlege idén egy győzelem, két döntetlen és három vereség. A címvédő Debrecentől hazai pályán elszenvedett 5-1-es vereség után a szurkolók már a tréner menesztését követelték.

Címlapról ajánljuk
Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap folytatott telefonbeszélgetése során egyetértettek abban, hogy a harcok végleges leállítása érdekében Kijevnek politikai döntést kell hoznia a Donyec-medencéről - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×