Infostart.hu
eur:
361.35
usd:
317.81
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

A köztévére kerül a Formula-1

2012-től négy évig az m1 közszolgálati tv-csatornára kerül a Formula-1-es világbajnoki futamok közvetítése, így a Magyar Nagydíjé is. Az erről szóló megállapodást Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója és Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója írta alá.

A Hungaroring Sport Zrt. keddi tájékoztatása szerint január közepén közösen mutatják be a közvetítésben részt vevő stábot, és a Formula-1 rajongói már február elején, a McLaren jövő évi versenyautójának bemutatójától kezdve folyamatosan értesülhetnek kedvenc sportáguk legfontosabb eseményeiről.

"A megállapodást éppen arra az időszakra kötöttük, amíg hazánknak szerződése van a Formula-1-es futam rendezésére" - fogalmazott Gyulay Zsolt. "Az előzetes megbeszélések alatt meggyőződhettem, hogy a közvetítési jogok jó kezekbe kerültek, és a közönség igényes kiszolgálása biztosított a következő években. Január közepén tartunk majd egy közös sajtótájékoztatót, ahol egyrészt bemutatkozik a közvetítésekben részt vevő stáb, másrészt az MTVA részéről ismertetni fogják az egész évre vonatkozó elképzeléseiket. Annyit például már most elárulhatok, hogy a sportág televíziós felvezetése a McLaren 2012-es versenyautójának február eleji bemutatójával kezdődik majd."

Címlapról ajánljuk
Azbesztszennyezés: a Greenpeace szerint rosszabb a helyzet

Azbesztszennyezés: a Greenpeace szerint rosszabb a helyzet

Bár a kormányzati tájékoztatón elhangzottak szerint jelenleg nincs határérték feletti azbesztszennyezés az országban, az utolsó közzétett adatok Kőszegen és Sé községben is jelentős határérték feletti szennyezést mutattak – írja közleményében a Greenpeace. Simon Gergely, a szervezet vegyianyag-szakértője az InfoRádiónak elmondta, nyomatékosan sürgetik a mérések teljes dokumentációjának mielőbbi nyilvánosságra hozatalát.

Kapitány István bemutatta Paks II. új vezérét

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Fordult a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Fordult a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×