Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Fabregas a Barcelonáé: hazatért a világbajnok

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal vasárnap késő este hivatalos honlapján jelentette be: megállapodott a Barcelonával Cesc Fabregas eladásáról. A hírről Andoni Zubizarreta, a katalán együttes sportigazgatója is beszámolt a TVE spanyol televízió élő adásában a gránátvörös-kékek Real Madrid elleni spanyol Szuperkupa-meccse közben. A játékosért a Barcelona és a Milan futott versenyt, de a spanyol és az angol sajtó szerint ebben az ütközetben az olasz bajnoknak nem sok esélye volt.

"Világosan elmondtuk, hogy nem akarjuk elengedni Ces-t, és továbbra is ez a helyzet. Azonban tudomásul vesszük Cesc vágyát, aki vissza akar térni hazájába, és most elfogadtuk a Barcelona ajánlatát érte. Köszönjük Cescnek mindazt, amit az Arsenalnak adott, és sok sikert kívánunk neki a jövőben" - nyilatkozta Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere az angol klub hivatalos honlapjának.

Fabregas hétfőn az orvosi vizsgálaton esik át Európa legjobb klubcsapatánál, és utána aláírja új, ötéves szerződését. A vételár 40 millió euró, amelyből 29 milliót a Barcelona készpénzben fizet ki, hatot bizonyos feltételek teljesülése esetén utalnak át, míg ötöt Fabregas fizetéséből utalnak át.

A 24 esztendős Fabregas 16 évesen került a katalánoktól az Arsenalhoz, ahol a felnőttek között 303 meccsen 57 gólt szerzett. Értékét jól jelzi, hogy Arsene Wenger még csapata ázsiai túrája előtt azt nyilatkozta: az Arsenal többé nem tekinthető nagy klubnak, ha eladja Fabregast és Nasrit, "mert a nagy klubok megtartják a nagy játékosaikat, ezzel üzennek a többi nagy klubnak, hogy nem portyázhatnak nála."

A Milan nagy klubként bátran portyázott az Arsenalnál. Sajtóértesülések szerint az olasz bajnokcsapat is megadta volna a 40 millió eurót a játékosért (elsősorban két szponzorának a Fly Emiratesnek és az Indesitnek a jóvoltából), végül Fabregas döntött a katalán csapat mellett. A játékos boldog, hogy visszatérhet nevelőegyesületéhez, ahhoz a csapathoz, ahol világ- és Európa-bajnok csapattársai sora várta őt.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×