Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
314.71
bux:
150104.01
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Ma kiderül, fellebbez-e a szövetség Ungvári Attila eltiltása ellen

Ma délelőtt dönt a Magyar Judo Szövetség arról, hogy fellebbez-e az olimpiai éremesélyesnek tartott Ungvári Attila eltiltása ellen. A magyar szövetség szeretné, ha egyik legjobb versenyzője indulhatna a jövő nyári londoni olimpián, ahol a 73 kilósok között egyértelműen éremesélyesnek számítana.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy Ungvári Attilát két évre szóló eltiltással büntette a Nemzetközi Judo Szövetség. Erről hivatalosan senki nem beszélt, de ezt támasztja alá bátyja, Miklós egy bulvárlapnak adott interjúja is.

Ungvári Attila januárban, a Bakuban rendezett nemzetközi versenyen az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozolollal bukott meg, majd a pozitív esetről szóló információk előtt indult a februári Hungária Kupán, amelyet meg is nyert. A budapesti viadalon levett mintájából már három tiltott szert, két anabolikus szteroidot és egy vízhajtót mutattak ki.

A versenyző tagadta bűnösségét, ügyvédje pedig azzal érvelt, hogy megmérgezhették Ungvári Attilát. A sajtóban megjelent, hogy a súlycsoportjában szereplő szintén válogatott, de az olimpiai szereplése gyakorlatilag esélytelen Taraba Sándorra gyanakodnak, aki cáfolta a vádat. Mindkét sportoló poligráfos vizsgálattal próbálta alátámasztani igazát. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, de eddig nem zárta azt le, egyes értesülések szerint ugyanakkor Taraba Sándort ki sem hallgatták.

A doppingeljárást a nemzetközi szövetség folytatta le, és májusban döntött a kétéves eltiltásról, de a magyar szövetség ezt az információt egyelőre nem hozta nyilvánosságra.

Az InfoRádió értesülései szerint a szervezet vezetése ma délelőtt dönt a fellebbezésről. Ez ellen szól, hogy így a Magyar Judo Szövetségnek kellene fizetnie az eljárás költségeit a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróságnak. Szakértők ugyanakkor azt sem tartják kizártnak, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is a svájci szervhez juttatná az ügyet - ellenkező előjellel, kevesellve az eltiltás mértékét. Az ügy körülményeit figyelembe véve négytől nyolc évre szóló büntetés sem lenne kizárt.

A magyar szövetség ugyanakkor azt szeretné elérni, hogy egyik legjobb versenyzője, Ungvári Attila indulhasson a jövő nyári londoni olimpián, ahol a 73 kilósok között egyértelműen éremesélyesnek számítana.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartottal első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Magyar Péter: a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság

Magyar Péter: a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság

Magyar Péter miniszterelnök adott tájékoztatást a csütörtök délutáni kormányszóvivői eseményen, ahol a legfontosabb téma a Paksi Atomerőmű körül kialakult alacsony Duna-vízszintből fakadó probléma kezelése volt. A további kormánydöntésekről külön nyilvános eseményt terveznek. A beruházást kiemeltté nyilvánította a kormány, holnap reggelre mindkét bárkát a helyére rögzítik és szükség esetén elindul a folyamatos süllyesztés. A sajtótájékoztatón elhangzott: a fenékküszöb létrehozásával a cél, hogy a Duna vízszintjét legalább 50 centiméterrel megemeljék, ezzel sikerülhet elérni, hogy a Paksi Atomerőmű minden blokkja újrainduljon. Ez egy állandó (fenékküszöb) és egy rásegítő megoldás (bárkasüllyesztés) a havariahelyzetre - ismertette Magyar Péter. A Portfolio a helyszínről élőben tudósít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×