Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Ibrahimovic ellenfélként tér vissza az Ajaxhoz

Két olyan alakulat csap össze Amszterdamban kedden este, amely eddig együttesen tizenegy Bajnokok Ligája-címet szerzett: az Ajaxhoz a Milan látogat. A piros-feketékkel tér vissza korábbi együtteséhez Zlatan Ibrahimovic. A Chelsea két kulcsembere nélkül fogadja a Marseille-t, míg az Arsenal Belgrádba utazik.

2001-től három évig erősítette az Ajax együttesét Zlatan Ibrahimovic, a svéd csatár a holland alakulat tagjaként robbant be a legjobbak közé. Kedd este visszatér az amszterdami ArenA-ba, immár a Milan játékosaként. A támadó nyáron került a piros-feketékhez, és eddig öt meccsen négy góllal igazolta, hogy jó ötlet volt kölcsönvétele a Barcelonától. Csatártársa az Ajax ellen vélhetően Robinho lesz, Ronaldinho pedig a kispadon kezd.

A két együttes korábban két BL-döntőben is összecsapott: 1969-ben a Milan nyert 4-1-re, 1995-ben pedig az Ajax diadalmaskodott 1-0-ra. A Milan egyébként hétszer, a hollandok pedig négyszer hódították el a serleget.

A játéknap másik rangadóján a Chelsea a Marseille-t fogadja. A Kékek kikaptak a hétvégén, ám így is vezetik a bajnokságot, míg a kikötővárosiak a gyenge rajt után a Sochaux ellen javítottak, így a hatodik helyre jöttek fel.

Carlo Ancelotti menedzser nem számíthat két kulcsemberére: Didier Drogba eltiltás miatt nem léphet pályára korábbi együttese ellen, míg Frank Lampard nem épült fel sérvműtéte után. A londoniaknál Josszi Benajun és Salomon Kalou is sérült, így ismét szerepet kaphatnak a fiatalok, Gael Kakuta és Josh McEachran.

A Marseille vezetőedzője, Didier Deschamps korábban egy évig volt a Chelsea játékosa, és már trénerként is összecsapott az angol alakulattal: 2004-ben a Monaco edzőjeként az elődöntőben búcsúztatta a Kékeket.

Az Arsenal a Partizan otthonában javíthat a bajnoki vereség után, bár Arsene Wenger csapatában rengeteg a sérült. Van Persie, Walcott és Fabregas mellé a kapus, Almunia is kidőlt, így Fabianski fog védeni Belgrádban.

A svájci Basel az előző kiírás döntősét, a német Bayern Münchent fogadja. A bajorok nincsenek csúcsformában: a hétvégén hazai pályán kaptak ki a Mainztől. A csoport másik meccsén a szombaton bajnoki rangadón nyertes Roma a kolozsvári CFR-t fogadja. A román bajnok két éve már megtréfálta az olasz együttest.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×