eur:
388.44
usd:
360.71
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Bundaügy: a magyar helyzet a legrosszabb

A magyar bundahelyzet még a balkáninál is rosszabb - mondta az Indexnek egy, a novemberben kirobbant fogadásicsalás-botrányt ismerő informátor. Csapatonként akár öt-hat futballistát is megvehetett a Németországból irányított délszláv fogadási maffia, és a gyanú szerint a jelenlegi NB I-es mezőnyből mindössze öt csapat nem játszott manipulált meccset az elmúlt három szezonban.

A bundabotrány kirobbanásakor a számos európai országra kiterjedő ügyet ismerők úgy vélték, a helyzet a Balkánon, nevezetesen Boszniában a legrosszabb, de hamarosan kiderült, Magyarországon még annál is aggasztóbb állapotok uralkodnak. Jelenleg tizennégy hazai meccs gyanús, ezen kívül még nemzetközi kupamérkőzéseket is vizsgálnak. Az érintett magyar találkozókhoz úgy jutottak el a nyomozók, hogy egyrészt ezeknél jelzett a fogadásokat figyelő rendszer, másrészt találtak utalásokat a berlini központú délszláv fogadási maffia lehallgatott telefonbeszélgetéseiben - írta az Index.

A bochumi nyomozás egyértelműen csak a Berlinben élő Ante Sapina és köre tevékenységére koncentrál. Ha tehát vannak is ettől a társaságtól függetlenül működő fogadási csalók, ahogyan azt az Index szinte valamennyi hazai forrása valószínűsítette, rájuk nem terjed ki a mostani eljárás. A sajtóban pedig hiába jöttek a név nélküli, nehezen bizonyítható, de a közvetett bizonyítékok alapján nagyon is egyértelmű hazai történetek, a feltűnően tehetetlen magyar hatóságok csak a bochumi adatokkal, illetve egy játékostól kiindult gyanú alapján U20-as meccsekkel foglalkoznak.

Az Index hozzájutott a gyanú szerint megvett meccsek nem teljes listájához is, de a nyomozás sikere érdekében az informátor azt kérte, a konkrét találkozókat ne közöljék. Annyi azonban elárulható, hogy a 2007/08-as, a 2008/09-es és a 2009/10-es szezonból NB I-es, Magyar Kupa- és Ligakupa-meccsek egyaránt gyanúsak.

A listán szereplő mérkőzések döntő többsége sokgólos győzelem volt. A mostani élvonalbeli mezőnyből mindössze öt csapat neve nem szerepel rajta: Ferencváros, Kaposvár, Kecskemét, Szolnok, Videoton.

Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi NB I-es klubok közül gyanús az előző három szezonból a Siófok, a Honvéd, a Haladás, a Győr, a Pápa, az MTK, a Paks, az Újpest, a Vasas és a ZTE legalább egy-egy meccse. A jelenleg másodosztályú együttesek közül a Bőcs, a Diósgyőr, a Tatabánya és Vecsés lehet érintett. Nem a klubok, hanem egyes, alkalmazásukban álló játékosok követhették el a fogadási csalásokat. Az esetleges szankciók sem a klubokat érinthetik, hanem a csalásokban részt vevő futballistákat.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×