eur:
394.29
usd:
370.22
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Bundabotrány: az UEFA monitoring rendszerét használja az MLSZ

A Magyar Labdarúgó Szövetség pénteken egyeztetéseket folytatott az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, az Önkormányzati Minisztérium és a Nemzeti Nyomozóiroda képviselőivel a múlt pénteken kirobbant európai bundabotrány kapcsán szükséges intézkedésekről - jelentette be Kisteleki István a szervezet rendkívüli elnökségi ülése után megtartott sajtótájékoztatón.

Az MLSZ elnöke hozzátette, hogy a szerdai nyoni egyeztetést követően hozzáférést kaptak az Európai Labdarúgó Szövetség monitoring rendszeréhez, amelynek segítségével ezentúl az MLSZ is vizsgálni tud minden magyar érintettségű mérkőzést válogatott szinten, valamint NB I-es és NB II-es találkozókat is.

Kisteleki elmondta, a szövetség a 16 klubtulajdonossal együtt arra az álláspontra jutott, hogy minden segítséget megad az ügyben nyomozó hatóságoknak, és ha a gyanúk közül bármelyik bizonyítást nyer, a lehető legszigorúbb büntetést szabja ki az érintettekre.

A Budapest Honvéd érintettségével kapcsolatban az elnök idézte az UEFA által kapott tájékoztatást, amely szerint az európai szövetség saját ellenőrzésében a július 30-i Fenerbache-Honvéd Európa Liga-összecsapással kapcsolatban arra az álláspontra jutott, hogy a magyar együttes "feltehetőleg megsértette az európai szövetség szabályzatát, mert a vizsgálat során a rendszer rendhagyó fogadási mintát mutatott."

Kisteleki elmondta, hogy kidolgozásra került egy intézkedési terv, amelyet az NB I-es és NB II-es egyesületekkel együttműködve terveztek és valósítanak meg.

Az MLSZ-nek jelenleg nincs olyan információja, amely alapján Magyarországon büntetőfeljelentést tehetne a fogadási botrányban - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Helmeczy László, az MLSZ elnöke arról számolt be, 29 ezer meccset elemzett az UEFA, 65 találkozó esetében tartották indokoltnak a nyomozást, és akár 17 ország is érintett lehet a bundaügyben. Leghatározottabban fellépnek azok ellen, aki befolyásolta a meccsek eredményét, és akár 5 éves eltiltást is kiszabhatnak - tette hozzá.

Az európai bundabotrányt a múlt pénteken robbantotta ki a bochumi államügyészség. A közlés szerint a botrányban Németország mellett Belgium, Svájc, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia, Törökország és 13 mérkőzéssel Magyarország érintett. Az ügynek német források szerint több mint 200 gyanúsítottja van, közülük 15-öt Németországban már őrizetbe vettek.

A bochumi ügyészség korábbi közlése szerint a szóban forgó kilenc országban több mint 200 első-, másod-, illetve alacsonyabb osztályú mérkőzésen történt állítólagos megvesztegetés vagy legalábbis megvesztegetési kísérlet, és ugyanez vonatkozik néhány nemzetközi kupatalálkozóra is. A német újságok hétfőn több hazai klub mellett néhány külföldi egyesületet is megneveztek, köztük Magyarországon az Újpestet is. Mindezt a bochumi államügyészség hivatalosan nem erősítette meg.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×