eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

BL: fókuszban az Inter és a Barca keleti kalandja

Miközben a Debrecen első BL-pontjáért küzd, vendéglátója, az olasz Fiorentina pedig a továbbjutási reményeit életben tartó győzelemért lép pályára az E csoportban, a négyes másik párjában a Liverpool élet-halál harcot fog vívni Lyonban, a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájának ma esti programjában.

A csoportkör 4. fordulójában tudniillik az Olympique Lyon - a befejező két meccsétől függetlenül - már egy döntetlennel is bekerül a BL legjobb 16 együttese közé, miközben a franciákhoz látogató angol Liverpoolnak csakis mindhárom pont megszerzése esetén marad valós esélye a továbbjutásra. A spanyol Rafa Benítez irányította csapat történetének egyik leggyászosabb periódusát éli meg, amelynek részeként az utóbbi öt BL-csatájából csupán egyet tudott megnyerni. Ráadásul Benítez egy csapatra való játékosát kénytelen mellőzni sérülés, betegség miatt, s most sem számíthat például legfontosabb futballistájára, Steven Gerrardra. Másik alapembere, Fernando Torres viszont nem pihenhet: noha nem épült fel teljesen izomsérüléséből.

"Vinnünk kell magunkkal Fernandót is, annyira kicsi a választási lehetőségünk" - magyarázta a szükséglépést Benítez, aki tán még sosem volt annyira győzelemre ítélve, mint most. Jobb híján a statisztikába azért belekapaszkodhat, hiszen a Lyon legutóbbi öt hazai meccsén, amelyet angol csapatokkal vívott, egyszer sem nyert, míg a Liverpool utolsó négy franciaországi kirándulását kivétel nélkül győzelemmel zárta.

Az F csoportban szerdán még semmi sem dől el, a legkiegyensúlyozottabb kvartettben egyformán 4 ponttal áll a címvédő spanyol FC Barcelona, továbbá az ukrán Dinamo Kijev és az orosz Rubin Kazany is, de az utolsó olasz Internazionale sincs messze tőlük az eddigi három döntetlennel gyűjtött három pontjaival. A Barca Kazanyban igyekszik a csorbát kiköszörülni, miután október végén a Rubin a katalánok vendégeként diadalmaskodott 2-1-re. A másik párban, a milánói 2-2 után, nem pusztán az a kérdés, hogy ezúttal felülkerekedik-e valamelyik társulat a másikon, hanem az is, hogy hoznak-e valamilyen kényszerintézkedést a meccsel kapcsolatosan. Tudniillik az Ukrajnában tomboló, s már több halálesettel is járó inlfuenzajárvány közepette még a BL-találkozó lefújása is felmerült, miként az is, hogy nézők nélkül rendezzék meg a kijevi összecsapást. Az UEFA, a kontinentális szövetség azonban eddig kitartott amellett, hogy nincs meccshalasztás.

A G jelű négyesben az alapkérdés az, hogy nyer-e a spanyol FC Sevilla a Stuttgart ellen, ahogyan azt október 20-án tette, amikor is 3-1-re Németországban gyűrte le szerdai riválisát. Ha most odahaza is diadalmaskodik, máris a 16 között van, de még döntetlennél is ez lehet a helyzet az Unirea Urziceni-Rangers összecsapás végkimenetelétől függően. Utóbbi párban a román együttes hazai pályán próbálja a két héttel ezelőtti bravúrt megismételni, bár nyilvánvaló, hogy a házigazdák az odakinti 4-1 után ezúttal beérnék akár egygólos sikerrel is a skót élcsapattal szemben.

A H csoportban két gárda is révbe érhet. Mindenek előtt az éllovas angol Arsenal, amely a holland bajnok AZ Alkmaar otthonában 1-1-re végzett, s ha győz, már biztos továbbjutó. Csatlakozhat hozzá rögvest az Olympiakosz Pireusz együttese, amelynek azonban a belga Standard Liege vendégeként kell vitézkednie.

A főtáblás négyesek állása:
E csoport: 1. Olympique Lyon 9 pont, 2. Fiorentina 6, 3. Liverpool 3, 4. Debrecen 0
F csoport: 1. FC Barcelona 4 pont, 2. Dinamo Kijev 4, 3. Rubin Kazany 4, 4. Internazionale 3
G csoport: 1. FC Sevilla 9 pont, 2. Unirea Urziceni 4, 3. VfB Stuttgart 2, 4. Rangers 1
H csoport: 1. Arsenal 7, 2. Olympiakosz 6, 3. AZ Alkmaar 2, 4. Standard Liege 1

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×