A listavezető Chelsea 3-0-ra győzött a vendég Burnley ellen, míg a szintén százszázalékos Tottenham ugyancsak Londonban 2-1-es sikert aratott a Birmingham City ellen.
A listavezető Chelsea 3-0-ra győzött a vendég Burnley ellen, míg a szintén százszázalékos Tottenham ugyancsak Londonban 2-1-es sikert aratott a Birmingham City ellen.
Parádés évzárásnak lehettünk tanúi a műtárgypiacon, az utolsó nagy árveréssorozaton New York-ban minden összejött, kivételes, ritkaságokban gazdag gyűjtemények kerültek szinte varázsütésre kalapács alá, és a vásárlók nem voltak hálátlanok. A nagy aukciósházak mérlege látványosan alakult, és az elemzők három évnyi kopp után, ismét aranykort emlegettek. A józanabb elemzők, igaz nem túl hangosan, de arra figyelmeztettek, hogy a látványos, a műkereskedelmet valóban húzó eredmények „felül” születtek, deréktájon inkább a hajdani esztelen árak kiigazítását lehet megfigyelni, míg a spekulánsok kedvenc terepét jelentő, olcsó befektetést kínáló kortársak mintha elvesztették volna vonzerejüket.
Cristiano Ronaldo harmadik egymást követő évben vezeti a világ legjobban kereső sportolóinak listáját: tavaly a becslések szerint 260 millió dollárt keresett.
The US president says several European allies opposed to his plans to buy Greenland will face 10% tariffs from February.