Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
326.02
bux:
142903.53
2026. november 6. péntek Lénárd

Piros-fehér-zöld motoron versenyez majd Talmácsi

A gyorsasági motoros világbajnokság első két futama után kaphatja meg Talmácsi Gábor azt a tartalékmotort, amelyet az Aprilia-gyár már elkészített számára. A magyar motoros ebben a szezonban a Batalonring Team egyetlen versenyzőjeként a 250 köbcentisek között szerepel a nagydíjakon.

Korábban Talmácsi Gábor menedzsere, Stefano Favaro az InfoRádióban arról beszélt, hogy a költségvetésből egyelőre hiányzik a második motorhoz szükséges félmillió euró, de a csapat spanyol szponzorai azóta úgy döntöttek, hogy az eddig jelzett támogatáson túl biztosítják a szükséges összeget.

A vb jövő vasárnap egy villanyfényes futammal kezdődik Katarban.

"Végtelenül örülök annak, hogy piros-fehér-zöld színeket kapott az új Apriliám" - mondta Talmácsi.

"Elégedett vagyok, mert a szerelőim ugyanazok, akikkel együtt a korábbiakban sikeresek voltunk. Ugyanakkor nem lesz könnyű dolgom, hiszen az új motort teljesen másképp kell vezetni, mint a korábbi 125-öst. A súlya 100 kiló, 110 lóerős és kipörgés-gátlóval is rendelkezik. Azt remélem, hogy az első öt között végzek, és harcban leszek a dobogóért, de az is elképzelhető, hogy már az első  futamon a pódiumra állhatok" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×