Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Capello Angliából vonul vissza

Fabio Capellónak az angol válogatott szövetségi kapitányi posztja az utolsó edzői munkája.

A 62 éves szakvezető a La Repubblica című lapnak elmondta: Angliában szeretné befejezni edzői karrierjét, a szigetországban szerzett tapasztalatokkal zárja munkásságát.

Az olasz edző négyéves szerződést kötött az angol szövetséggel idén januárban, de a BBC értesülései szerint sok függ a 2010-es világbajnoki szerepléstől, vagyis egyelőre nem tudni, hogy a tréner kettő vagy négy év után fejezi be karrierjét.

Capello fizetése is az eredményességtől függ a brit közszolgálati médium információi szerint.

A 62 éves edző cáfolta azokat a találgatásokat, amelyek szerint 2010-től szívesen irányítaná az olasz válogatottat, és kijelentette, azt támogatja, hogy az Inter által csábított Frank Lampard továbbra is az angol bajnokságban, a Chelsea-ben futballozzon.

Fabio Capello a Milannal 1994-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, Olaszországban három csapattal (Milan, Roma, Juventus) összesen öt bajnoki címet szerzett, Spanyolországban pedig a Real Madriddal kétszer végzett a bajnoki tabella élén.

Címlapról ajánljuk
Csatatér: Dunaújvárosban hármas csata lesz, a Dunai Vasmű a fő kampánytéma az országgyűlési választáson

Csatatér: Dunaújvárosban hármas csata lesz, a Dunai Vasmű a fő kampánytéma az országgyűlési választáson

Érdekes hármas csata elé nézünk az országgyűlési választásokon a Dunaújváros központú, és tíz kisebb települést is tartalmazó Fejér vármegyei 4-es számú egyéni körzetben. A Tisza Párt „arca”, Nagy Ervin csap össze a jelenlegi fideszes képviselővel, Mészáros Lajossal, de beleszólhat a versenybe a DK-s színekben induló dunaújvárosi alpolgármester, Szabó Zsolt is.

Irán szerint a Hormuzi-szoros nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az ellenségekkel kapcsolatban állókat

A Hormuzi-szoros továbbra is nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az "Irán ellenségeihez" kapcsolódó hajókat – jelentette be vasárnap Irán ENSZ-tengerészeti ügynökségének képviselője.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×