Infostart.hu
eur:
385.47
usd:
332
bux:
120942.81
2026. január 16. péntek Gusztáv

Wenger: "Vasárnap elbukhatjuk az egész szezont!"

Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere szerint vasárnap az egész szezont elbukhatja a csapata. Ha nem tud nyerni az Old Traffordon, nem lesz bajnok - ez pedig azt jelenti, miután kiesett kedden a csapat a Bajnokok Ligájából, hogy trófea nélkül zárja a 2007-2008-as idényt. Olaszországban két rangadót játszanak a hétvégén, a Juve a Milant, az Inter a Fiorentinát fogadja. Spanyolországban a pályán kívül történnek az érdekesebb események: szinte biztosra vehető, például, hogy Raúl nem lesz ott az Európa-bajnokságon.

A Premier League-ben az első négy helyezett vasárnap, illetve hétfőn játszik. A Manchester United és az Arsenal csúcsrangadót játszik az Old Traffordon. Két hónappal ezelőtt még azt gondolhattuk, e találkozó lesz a legfontosabb a bajnoki cím szempontjából.

Ám az utóbbi hetekben az Ágyúsok gödörbe kerültek, s immár úgy lépnek pályára, hogy ha kikapnak, végképp lemondhatnak a bajnoki cím megszerzésének reményéről. Arsene Wenger és csapata leginkább abban bízhat, hogy ezúttal minden a Man United mellett szól. Hátha ezért fordul majd a szerencse kereke az Arsenal javára.

A Man United nagy formában van, márciusban a bajnokikon még gólt sem kapott. (Igaz, legutóbb csak 2-2-re végzett a Boro ellen.) Nem meglepő, hogy megint Sir Alex kapta meg a hónap legjobb menedzserének, Cristiano Ronaldo pedig a legjobb játékosnak járó díjat.

Ráadásul a két csapat találkozott egymással az FA-kupában is tavasszal, a United ízekre szedte akkor az Arsenalt, amelyből ezúttal hiányozni fog az egyik legfontosabb középpályás, a Liverpool elleni BL-mérkőzésen megsérült Mathieu Flamini.

A Liverpool a bajnoki meccsein továbbra is Mascherano nélkül kénytelen játszani, hiába fellebbezett az argentin játékos az eltiltása miatt. A Blackburn 1993 óta nyeretlen az Anfield Roadon.

A Chelsea hétfőn fogadja a Wigant, valószínűtlen, hogy most szakadjon meg a hosszú hazai bajnoki veretlenségi sorozat. Még akkor is, ha Avram Grantnak kapusgondjai vannak: Cudicini sérült, Cech még harcképtelen, de már edz - Hilário fog védeni.Frank Lampard a legutóbbi három, Wigan elleni meccsén kivétel nélkül lőtt gólt.

Anglia, 34. forduló
Szombat
Birmingham (17.)-Everton (5.)
Derby (20.)-Aston Villa (7.)
Sunderland (13.)-Manchester City (9.)
Bolton (18.)-West Ham (10.)
Tottenham (11.)-Middlesbrough (14.)
Reading (16.)-Fulham (19.)
Portsmouth (6.)-Newcastle (12.)
Vasárnap
Liverpool (4.)-Blackburn (8.)
Manchester United (1.)-Arsenal (3.)
Hétfő
Chelsea (2.)-Wigan (15.)A Juventus-Milan rangadó, függetlenül a két csapat bajnoki helyezésétől, mindig sláger Olaszországban. A pályán e két csapat nyert meg a legutóbbi 16 bajnoki címből tizenhármat. Ezúttal hazai környezetben a Juve az esélyesebb, Claudio Ranierinek van kevesebb problémája.

Pavel Nedved a hét elejét ugyan még kórházban töltötte a legutóbbi bajnokin szerzett fejsérülése miatt, de még az is elképzelhető, hogy játszik. Ha nem Salihamidzic lép a helyére. A középpályás sorban elképzelhető Thiago és Sissoko játéka is.

Elöl Del Piero és Trezeguet játszik majd - mindketten döntöttek már el Milan elleni rangadókat 2000 nyara óta, amióta együtt játszanak a Juve mezében.

A Milanban Nesta és Kaladze eltiltása, Massimo Oddo, Marek Jankulovski, Giuseppe Favalli, Emerson, Pato és Ronaldo sérülése miatt nem szerepel az előzetes összeállításban. Közülük egyedül a fiatal brazil csatár játékára van (halovány) esély.

Ancelotti tervezett tizenegye (Kalac; Cafu, Maldini, Bonera, Serginho; Gattuso, Pirlo, Ambrosini, Seedorf; Kaka, Inzaghi) ebben az összeállításban még soha nem játszott együtt. A védelem átlagéletkora 35 év, mert Bonera még csak 27 éves... Ugyanakkor az is igaz, hogy a a júniusban már negyvenéves Paolo Maldini tavasszal a Milan legjobb játékosa.

Érdekesnek ígérkezik az Inter és a Fiorentina vasárnap esti találkozója. A milánói gárda nem hibázhat a Romával folytatott versenyfutásban, de a firenzeieknek is kellenek a pontok. Ugyanakkor - s ezért is volt meglepetés a PSV elleni sima győzelem Eindhovenben - idegenben közel sem olyan erős Prandelli csapata, mint hazai pályán.

A Fiorentina a legutóbbi három idegenbeli bajnokiját elveszítette, igaz előtte legyőzte a Juventust. A csapat az utóbbi öt meccsüket elveszítette az Inter ellen a San Siróban.

A firenzeiek leginkább Adrian Mutuban bízhatnak, az UEFA-kupában csütörtökön két gólt is szerzett román csatárnak van törlesztenivalója az Interrel szemben, amely 2000-ben mindössze hat hónap után elengedte.

Olaszország, 33. forduló
Szombat
Palermo (12.)-Catania (15.)
Juventus (3.)-AC Milan (5.)
Vasárnap
Udinese (7.)-AS Roma (2.)
Reggina (20.)-Sampdoria (6.)
Genoa (8.)-Torino (14.)
Napoli (10.)-Atalanta (9.)
Lazio (11.)-Siena (13.)
Empoli (18.)-Parma (16.)
Livorno (17.)-Cagliari (19.)
Inter (1.)-Fiorentina (4.)Kétségtelenül a Real Madrid helyzete tűnik a legkönnyebbnek az élcsapatok közül. A kiesőhelyen álló Murcia nem okozhat gondot a bajnoknak, amelyből Luis Aragonés mindössze két játékost, Iker Casillast és Sergio Ramost jelölte előzetes, 31 fős Eb-keretébe.

A fentiekből következik, hogy a kapitánnyal személyes ellentétben lévő Raúl számára aligha jut hely végső, 23-as keretben. Aragonés egyébként a csatárok közül Fernando Torrest, Villát, Luis Garcíát, Güizát, Krkicet és Tamudót hívta meg.

A Murcia ellen az eltiltott Sergio Ramos, valamint a sérült Van nistelrooy és Metzelder kivételével minden játékosára számíthat Schuster. A héten egyébként az öltözőn, az edzőpályán kívül történtek az érdekesebb események a Madridnál.

Guti meghosszabbította a szerződését, kiderült, hogy néhány kulcsjátékosnak elege van Sergio Ramos kiállításaiból, hogy Predrag Mijatovics a héten Angliában járt, hogy a Chelsea-nél Drogba, Ballack és Ricardo Carvalho megszerzéséről puhatolózzon, s hogy Robinho fontolgatja, hogy távozik, mert tavasszal méltatlanul kevés játéklehetőséget kap Schustertől.

A Barcelona már szombat este letudja a bajnokiját, a Recre vendégeként. Ronaldinho és Deco természetesen nincs a keretben, de Messi, aki a Manchester United elleni BL-elődöntőkben már mindenképpen játszani akar, elképzelhető, hogy leülhet a cserepadra.

Annál is inkább, mert Iniesta, Krkic és Henry sem tudja vállalni a játékot. Ettúl függetlenül Gudjohnsen a középpályán kap helyet, elöl pedig - a Fenerbahçe által csábított Eto'o két oldalán - Giovani és Ezquerro játszhat. Az élvonalbeli ellenfelek közül a Barcelona az egyetlen csapat, amelyet 120 éves története során még sohasem tudott legyőzni a Recre.

Spanyolország, 32. forduló
Szombat
Valencia (14.)-Racing (5.)
Recreativo (17.)-FC Barcelona (2.)
Vasárnap
Valladolid (15.)-Atlético Madrid (4.)
Mallorca (10.)-Sevilla (6.)
Espanyol (7.)-Osasuna (16.)
Deportivo (13.)-Athletic Bilbao (8.)
Betis (11.)-Levante (20.)
Getafe (12.)-Zaragoza (18.)
Real Madrid (1.)-Murcia (19.)
Almería (9.)-Villarreal (3.)

4

A Bayern München a Borussia Dortmund ellen játszik a hétvégén, a legutóbbi UEFA-kupa-forduló miatt csak vasárnap. Németország két, a legnagyobb szurkolótáborral rendelkező gárdája csap össze - az ő párbajuk kimenetele kétségesebb lenne, mint a mérkőzésé.

A Bayernnek még azt figyelembe véve is nyernie kell, hogy csütörtökön 120 perces csatában jutott túl a Getafén. Ottmar Hitzfeld csak a mérkőzés napján jelöli ki a csapatát, de Ribéry és Jansen egyelőre sérüléssel nyűglődik, Van Bommel pedig, eltiltása miatt, biztosan nem játszhat. A Dortmund 15 éve nem tudja Münchenben megverni a Bayernt.

Hajnal Tamás kisebb hullámvölgybe került csapata számára a döntetlen a legvalószínűbb eredmény a Hansa Rostock ellen. A KSC március elseje óta nem tud nyerni, a két csapat legutóbbi két találkozója döntetlennel zárult.

Dárdai Pál Herthája a Bochum ellen játszik, Huszti Szabolcs a Hannoverrel az Eintracht Frankfurtot fogadja.Mind a két magyar középpályás játékára számíthat edzője.

A forduló rangadója a Werder Bremen és a Bundesliga legutóbbi fordulóiban kitűnően szereplő Schalke összecsapása. A Werder az utóbbi két meccsét nem tudta megnyerni otthon a gelsenkircheniek ellen.

Péntek este a nagy esőzés miatt félbeszakadt a Nürnberg-Wolfsburg mérkőzés. Szombatra jobb időt jósoltak a meteorológusok.

Németország, 28. forduló
Péntek
Nürnberg-Wolfsburg félbeszakadt
Szombat
Werder Bremen (4.)-Schalke (2.)
Hamburg (3.)-Duisburg (18.)
Hannover (10.)-Frankfurt (8.)
Karlsruhe (9.)-Hansa Rostock (16.)
Bochum (12.)-Hertha (13.)
Cottbus (14.)-Bielefeld (15.)
Vasárnap
Bayern München (1.)-Dortmund (11.)
Leverkusen (6.)-VfB Stuttgart (5.)

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac

Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb a hangulat, bár csak minimális az esés mértéke.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×