Infostart.hu
eur:
359.48
usd:
310.01
bux:
129841.79
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

KEK-döntős a Veszprém

A Veszprém bekerült a férfi kézilabda KEK döntőjébe. A bakonyi együttes az elődöntőben 28-28-as idegenbeli döntetlenje után hazai közönség előtt 30-24-re nyert a svájci Schaffhausen ellen. Az aranyérmért a Veszprém a német Rhein-Neckar Löwennel küzd meg.

A Veszprém már az első felvonás során eldönthette volna a párharc kimenetelét, a múlt vasárnapi találkozón ugyanis tízgólos előnnyel is vezetett, végül mégis döntetlennel volt kénytelen hazajönni.

Ezúttal az első tíz percben - elsősorban a kapusok remeklésének köszönhetően - sok helyzet maradt ki, ezzel együtt a Veszprém vezetett két-három góllal. Sok volt a kiállítás, gyors, időnként kapkodó támadások követték egymást, ezért a sorok rendezésére Mocsai Lajos a 24. percben időt kért.

Egy percre rá a svájciak is éltek ezzel a lehetőséggel. A végjáték inkább a számukra alakult kedvezően, a szünetre azonban így is a hazai csapat vonult előnnyel az öltözőbe.

A második félidőt a vendégek kezdték jobban, a 39. percben feljöttek 20-19-re, de a szakasz felétől ismét a Veszprém irányított. Peric sorozatos védései révén három-négy gólra nőtt a különbség.

A svájciak kapuscserével, időkéréssel próbálták megfogni a vendéglátókat - eredménytelenül. A Veszprém hat góllal nyert, ezzel bejutott a döntőbe.

Címlapról ajánljuk
Üzemi baleset történt Tiszaújvárosban – egy kétgyermekes családapa vesztette életét

Üzemi baleset történt Tiszaújvárosban – egy kétgyermekes családapa vesztette életét

Sikerült eloltani a péntek délelőtti robbanás során keletkezett tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa vesztette életét, ketten súlyosan, négy könnyebben megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszínen tartott péntek délutáni sajtótájékoztatón. Kapitány István szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben. A vizsgálat megkezdődött, a kormány is részt vesz benne és részletes tájékoztatást adnak róla.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Furcsa lett az influenzaszezon vége, rekordot is hozott, nem is egyet

Furcsa lett az influenzaszezon vége, rekordot is hozott, nem is egyet

Hivatalosan a 20. héten szokott véget érni az influenzaszezon, legalábbis az NNGYK részletes heti jelentéseit tekintve, de idén - ami ugyan nem példa nélküli - az utolsó két hétben emelkedett az akut légúti fertőzés tüneteivel orvoshoz fordulók száma, és néhány sajnálatos rekordot is sikerült elérni. Grafikon-bonanzával búcsúzunk egy időre a tüsszögés-köhögés-orrfolyás tespedést termő triójától.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×