Infostart.hu
eur:
386.7
usd:
331.66
bux:
120285.32
2026. január 14. szerda Bódog

Kovács Ági edzője: "Megtévesztés történt"

A doppingvétségbe keveredett olimpiai bajnok úszó, Kovács Ágnes edzője szerint több ponton is valótlanok azok a vádak, melyeket tanítványával szemben a Magyar Antidopping Csoport vezetője megfogalmazott.

Kovács Ágnes edzője szerint több ponton sem állják meg a helyüket a Magyar Antidopping Csoport vezetőjének állításai. Turi György nem érti, miként fordulhat elő, hogy a Kovács Ágnestől vizeletmintát vevő ellenőrök különböző időpontokat tüntettek fel azokon a nyomtatványokon, amelyek az október 30-i sikertelen mintavételi eljárásról, illetve a doppingmintavétel megtagadásáról készültek.

A szakember azt sem érti, miért szerepel a nyilatkozatban az, hogy a mintaadási kötelezettség megtagadása "megfelelő indoklás hiányában doppingvétségnek minősül", amikor Kovács Ágnes indokolt.

"Tiszeker Ágnes szerint a helyszínen nem derült ki, hova hivatalos Kovács Ágnes, miközben segítőinek többen és többször is elmondtuk, hogy versenyzőnket, mint UNICEF-követet Roger Moorék a Hiltonba várják 9 órára, ezért kell sietnie, s az edzés vége előtt távoznia az uszodából. Nemcsak hogy volt indok tehát, amit megosztottunk velük, de még tanácsot is kértünk, és azt a választ kaptuk, hogy az indok megfelelő, Áginak nem lesz belőle problémája. Mi ebben a tudatban írtuk alá a nyilatkozatot, vagyis részükről megtévesztés és tévedésbe ejtés történt."

"Az sem felel meg a valóságnak - folytatta Turi György -, hogy nem kértük meg a doppingellenőröket, kísérjék el Kovács Ágnest későbbi mintaadás céljából az ünnepségre, csak éppen nem Ági kérte ezt, hanem én, mert nekem jutott az eszembe, hogy jó lenne, ha a hivatalos programján ott lennének az ellenőrök is, éppen azért, hogy ne legyen baj a dologból."

Az olimpiai bajnok úszónő október 30-án egy doppingellenőrzés során 25 ml mennyiségű mintát adott az ellenőröknek, de ez az előírt minimális mennyiséget - a 75 ml-t - nem érte el, ezért ezt a szabályok szerint nem fogadhatták el.

Turi György szombaton 1300-1400 óra között az InfoRádió Gólvonal című műsorában részletesen beszél az ügyről.

Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vették az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. A magyar tőzsdén is jó a hangulat, 2019 óta nem látott csúcsra száguldott a Mol. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×