Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Elhunyt Zsivótzky Gyula

Életének 71. évében, súlyos betegség után elhunyt Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok kalapácsvető, a Nemzet Sportolója.

Zsivótzky Gyula hetvenedik születésnapját ez év februárjában látszólag jó egészségben ünnepelhette. Alig egy hónap múlva azonban váratlanul kórházba került, rákbetegséget állapítottak meg nála.

Heteken, hónapokon át küzdött a gyilkos kórral, a gondos orvosi kezelés és felesége ápolása mellett a legutóbbi időkig bízott felépülésében.

Örömet okozott számára, hogy Attila fia - bár sérülése miatt nem tudott megfelelően felkészülni - az oszakai világbajnokságon teljesítette a pekingi olimpia nevezési szintjét.

Sokáig kellett küzdenie az olimpiai aranyért

Zsivótzky Gyula Csermák József Helsinkiben aratott győzelmén felbuzdulva, tizenöt évesen kapott kedvet a kalapácsvetéshez. A nemzetközi porondon 1958-ban a stockholmi Európa-bajnokságon mutatkozott be, és harmadik lett.

A római olimpiáról ezüstéremmel tért haza. Következő, Európa-bajnoki szereplése alkalmával, 1962-ben Belgrádban már a kontinens legjobbja volt.

Komoly reményekkel készült a tokiói olimpiára, ám súlyos gyomorműtéten esett át, 200 napot töltött kórházban, tizenhét kilót veszített testsúlyából.

Fantasztikus akaraterejének köszönhetően azonban hat hónappal később, már a dobókörbe lépett az olimpián. Újabb ezüstérme a zavaró körülmények ellenére csalódást jelentett számára.

A harmadik olimpiai részvétele során Mexikóban teljesült álma, olimpiai bajnok lett.

Negyedik olimpiai indulása során Münchenben már leszorult a dobogóról, ötödik lett.

Tizenhárom magyar bajnokság, két világ- és kilenc országos rekord fémjelzi pályafutását.

2004-ben a Nemzet Sportolójának választották

A közéletben is szerepet vállaló bajnokot a hazai szövetség az évszázad magyar atlétájává választotta, a nemzetközi szövetség pedig az elmúlt száz esztendő legjobb száz versenyzője közé sorolta. 2004-ben a Nemzet Sportolója lett.

A magyar szövetség alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja, a Hagyományőrző Bizottság vezetője, a Mező Ferenc Közalapítvány kuratóriumának elnöke volt.

Becsületességével, segítőkészségével, szolidaritásával, példásan sportszerű magatartásával a magyar sportélet kiemelkedő személyiségeinek egyikévé, a fiatalok igazi példaképévé vált.

Felesége, Komka Magdolna, magasugró bajnoknő két olimpián vett részt, hat alkalommal javította meg az országos rekordot.

Idősebb fia, Gyula ifjúsági Európa-bajnok labdarúgó, az Újpest bajnokcsapatának tagja volt, jelenleg utánpótlás-korú fiatalokkal foglalkozik.

Attila fia kiváló tízpróbázó, a helsinki világbajnokságon bronzérmet, Göteborgban az Eb-n ezüstérmet szerzett, az athéni játékokon hatodik helyen végzett. Az utóbbi másfél esztendőben édesapja irányította edzéseit.

Az egykori kiválóságot a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Atlétikai Szövetség és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium is saját halottjának tekinti temetéséről később intézkednek.

{{keretes_cim}}

"Pótolhatatlan veszteség érte a magyar atlétikát" - fogalmazott Rábold Gusztáv, a MASZ elnöke.

"Zsivótzky Gyula méltán lett az évszázad atlétája egész életpályája alapján. Nem sokszor születik ilyen képességű ember, az elmúlt 110 évben legalábbis rajta kívül erre nem volt példa, s sejtésem szerint a következő 110 évben sem lesz. Nemcsak versenyzőként, hanem sportvezetőként is rengeteget tett a magyar atlétikáért" - tette hozzá Rábold Gusztáv.

Kamuti Jenő, a MOB főtitkára, orvosként napi kapcsolatban volt Zsivótzky Gyulával.

"Versenyzőként sok időt töltöttünk együtt edzőtáborokban, olimpián, de soha nem volt olyan szoros a kapcsolatunk, mint az utóbbi időben, amikor naponta felkerestem a kórházban" - mondta Kamuti Jenő.

"Nagy bajnokhoz méltóan viselte a szenvedést, de tervezte a jövőt, s nagyszerű meglátásai voltak, hogy mit kell másképpen csinálni a MOB-ban, amelynek munkájában az elmúlt 2-3 évben minden addiginál aktívabban vett részt. De látni kell, hogy egy hosszan tartó folyamat ért véget most hirtelen. Zsivótzky Gyula a tisztesség és a becsület példaképe volt" - fogalmazott a MOB főtitkára.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×