Infostart.hu
eur:
362.58
usd:
313.01
bux:
150404.45
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Késsel döfött a Bosszúálló - videó

Az angol lapok szinte egyöntetűen a balszerencsét okolják a Liverpool szerda esti, Bajnokok Ligája-döntőbeli vereségéért, bár többen emlékeztetnek arra is, hogy az angol együttes jelenlegi kerete nem alkalmas a magasabb célok elérésére. Angol lapszemle a szerda esti döntőről, melyen a Milan 2-1-re nyert a Liverpool ellen.

"Porrá váltak a Liverpool reményei a Milan végső bosszújában" - ezzel a hangzatos címmel számol be a The Times a szerda esti Bajnokok Ligája-döntőről. A lap természetesen a két évvel ezelőtti isztambuli döntőre is utalva (akkor a félidőben még a Milan vezetett 3-0-ra, innen egyenlített hat perc alatt a Liverpool, majd 11-esekkel megnyerte a kupát) szívszorító görög tragédiának nevezi a történteket, hangsúlyozva, hogy az angol együttes sokkal jobban játszott mint 2005-ben és jobbnak is tűnt ellenfelénél.

A The Independent "Benitez arany esélyt szalasztott el, miközben a Milan a hetedik mennyországban jár" címet adott tudósításának, melyben ugyan elismeri, hogy Carlo Ancelotti együttese Európa legprímább csapata, ugyanakkor úgy véli: a Milan nagyon ritkán játszik olyan rosszul, mint tette azt szerda este. "Benitez emberei a labdatartás mesterei - akik elsősorban a rombolásban és a harcban érzik jól magukat - és amikor játékban kellet volna a Milan fölé kerekedni, kevésnek bizonyultak" - fogalmaz a liberális lap, középszerűnek nevezve az estét. Érdekesség, hogy a The Independent osztályzatai alapján a Milan két legjobbja a védő Alessandro Nesta ("egyben tartotta a Milant") és a két gólt szerző Filippo Inzaghi ("valódi lesipuskás, olyannyira, hogy a róla bepattanó labda előtti mozdulat ösztönös is lehetett. Fáradhatatlan") lett, egyaránt 9-es osztályzattal. A lap a Liverpoolból Javier Mascheranót emelte ki (szintén 9-es osztályzattal), aki "megfojtotta Kakát". Az újság nem kíméli az olasz játékosokat, akik közül Maldini (5), Gattuso (4), Pirlo (4), Seedorf (4) is gyenge osztályzatot kapott.

A Daily Telegraph szerint ez a vereség nagyon fájni fog. "Amikor a szívfájdalom lassan elmúlik, a helyébe lépő csalódottságot még sokáig érezzük majd" - fogalmaz a konzervatív napilap. A Liverpool játékosai fejüket a falba verik majd azért, hogy pozitív hozzáállásuk ellenére (különös tekintettel a kitűnő Jermaine Pennantre) a támadások befejezésénél mindig hiányzott valami. Az újság szerint a Milan jó volt, de távolról sem legyőzhetetlen. "Egy szürke együttes nyert egy szürke döntőt" - fogalmazott a Daily Telegraph."Hadilábon állt a szerencsével a bátor Liverpool, miközben Inzaghi kirótta a Milan bosszúját" - írja címében a The Guardian, amely elsősorban arra vezeti vissza az olasz csapat második gólját, hogy nem sokkal előtte Rafael Benitez lecserélte az addig Kakát őrző Javier Mascheranót, így a brazilnak több lehetősége volt a játékban való részvételre. "A Liverpool úgy hagyja el Görögországot, hogy tudja: mindent megtett, amit lehetett, ugyanakkor el kell fogadniuk azt a tényt is, hogy addig nem vihetik haza a hatodik BEK/BL trófeájukat, amíg a jelenleginél nem képesek többre" - fejezi be tudósítását a The Guardian.

A bulvárlapok közül a The Sun úgy fogalmaz: "Szomorú, de igaz, hogy a villám nem csap kétszer ugyanoda". Az újság elsősorban a Gattuso-Gerrard párosra hegyezi ki összeállítását, emlékeztetve döntő előtti szópárbajukra. A The Sun kiemeli, hogy Gattuso az ünneplés közepette is szakított időt arra, hogy megölelje Gerrardot, aki hasonlóképpen válaszolt. "Két nagy harcos minden tudását beleadta a mérkőzésbe, az ellenségeskedést pedig elfelejtették" - írja a lap, amely emlékeztet: jelenleg Olaszország a futball uralkodója, hiszen a nemzeti csapat egy éve világbajnok lett, most pedig a Bajnokok Ligája trófeája is olasz együtteshez került.

A Mirror "Inzaghi kést döfött Rafa reményeibe" címmel számol be a mérkőzésről, hangsúlyozva: a menedzsernek szüksége lesz az új amerikai tulajdonosok pénzére, hogy egy, az Anfield stílusához illeszkedő csatárt vásároljon. "Míg Isztambulban a Liverpool minden logikát felrúgva nyert, addig Athénban a sors közbeszólt, és Pippo Inzaghi volt az ügynöke" - írja a lap, hozzátéve, hogy a Milan két év után lerázta az isztambuli döntő rossz szellemét.

A Daily Mail arra emlékeztet "A Bosszúálló: Ingahi duplája döntött, míg Rafa beledöfött a veszteseibe" című írásában, hogy a Liverpool menedzsere ismét bizonyságot nyerhetett arról, hogy a jelenlegi keret képtelen azon a szinten játszani, amelyet ő és az új amerikai tulajdonosok elvárnak. Ennek szellemében Rafael Benitez már a döntő előtt közölte, hogy a nyáron igen aktív lesz az átigazolási piacon. A mérkőzésről a konzervatív lap kiemeli: a Liverpool menedzsere belekötött Herbert Fandel bíróba, amiért az a jelzett hosszabbítás lejárta előtt lefújta a mérkőzést.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 14. 11:44
×
×