Infostart.hu
eur:
362.14
usd:
315.93
bux:
152929.49
2026. szeptember 22. kedd Móric

Mészöly: "Sajnos meg lettünk vezetve"

Sportdiplomáciai hiányosságokat, a horvátok egy súlyos tévedését, a FIFA-elnök befolyását és az UEFA egyes végrehajtó bizottsági tagjainak be nem tartott ígéretét is megemlítette a kudarc okainak elemzésekor Gyárfás Tamás, a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságra sikertelenül pályázó magyar-horvát bizottság magyar elnöke a közszolgálati televízió reggeli műsorában, majd az MTI-nek adott interjújában azután, hogy a kandidálás a szerdai cardiffi szavazáson egyetlen voksot sem kapott. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy az általa vezetett csapat mindent megtett a sikerért.

Gyárfás Tamás azt mondta, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetségtől a pályázat elkészítésének és itthoni népszerűsítésének irányítására kapott megbízást, míg a nemzetközi sportdiplomáciai feladatok a magyar és a horvát szövetség vezetésére hárultak.

A pályázati bizottság magyar irányítója közölte, hogy a két elnök, Kisteleki István és Vlatko Markovics tárgyalt az UEFA végrehajtó testületének tagjaival. Eközben Dunai Antalnak a spanyol, Mészöly Kálmánnak a ciprusi és a török tag ígérte meg a támogatását.

Ezt Mészöly Kálmán a közszolgálati televízió reggeli műsorában is megerősítette. A volt szövetségi kapitány úgy fogalmazott, hogy "sajnos meg lettünk vezetve".

Szurkisz taktikázott?

Gyárfás Tamás kitért arra is, hogy az ukrán és a román szövetség elnöke az év elején azután került be az UEFA végrehajtó bizottságba, hogy a magyaroknak és a horvátoknak informálisan ígértet tettek a magyar-horvát kettős támogatására.

Az ukrán szövetség dúsgazdag elnöke, Grigorij Szurkisz akkor még a lengyelekkel közös pályázat eljelentéktelenedéséről beszélt. Õ szerdán nem szavazhatott, de mint kiderült: az utolsó pillanatig kampányolt az ukrán-lengyel kandidálás sikeréért.

Gyárfás Tamás úgy fogalmazott: valami történhetett a háttérbe, ennyire rosszul nem mérhette fel a helyzetet Kisteleki István és Vlatko Markovics. Hátráltató tényezőnek nevezte ugyanakkor, hogy az ukrán és olasz szövetséggel ellentétben a magyarnak és a horvátnak nincs tagja az UEFA végrehajtó bizottságában.Pályázat a raktárban

A szavazók hozzáállásáról annyit mondott: három héttel ezelőtt derült ki, hogy az UEFA végrehajtó bizottsági tagjaihoz el sem jutott a magyar-horvát kettős részletes anyaga, mert nem vették át azt. Gyárfás Tamás a történeteket úgy összegezte, hogy másfél évig egy raktárnak dolgoztak.

Annak ugyanakkor nem tulajdonít különösebb jelentőséget, hogy az UEFA elnökválasztásakor nem Michel Platinit, hanem Lennart Johanssont, a korábbi vezetőt támogatta a magyar szövetség.

Azt viszont nem tartja elhanyagolhatónak, hogy a Platinivel kiemelten jó viszonyban lévő Joseph Blatter FIFA-elnök néhány hete kiválónak minősítette a lengyel-ukrán pályázatot.

Horvát melléfogás

Gyárfás Tamás kitért a horvátok egyik súlyos tévedésére, amely a magyar válogatott mérkőzéseinek televíziós közvetítési jogait érintette.

Vlatko Markovics rábeszélte Kisteleki Istvánt, hogy a SportFive nevű céggel kössön megállapodást. A horvát elnök arra hivatkozott, hogy az Esterházy Márton vezette társaságot igen nagyra becsüli az UEFA, hosszú évek óta kiemelt partnere az európai szövetségnek. Cardiffban kiderült, hogy mindez nem igaz.

A végrehajtó bizottság tagjai közül nyolcan az ukrán-lengyel pályázatot támogatták, amely már a szavazás első és egyetlen körében megszerezte a 2012-es Európa-bajnokság rendezési jogát. Az olaszoknak négy voks jutott, a magyar-horvát kettősnek egy sem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×